Tavaly még első ligát játszott a volt egyetemi világbajnok

Egészen tavalyig aktívan játszott, mégpedig az első osztályban. Most egy más jellegű kihívás előtt áll: megszólították őt a szeredi második vonalbeli klubból, nem vállalná-e az edzői posztot. Katalin egyelőre fontolgatja az ajánlatot...

Ki adta a családban a legnagyobb impulzust ahhoz, hogy ennyire közel kerüljön a sportélethez?Megboldogult anyukám alapozta meg sportkarrieremet, mégpedig az alapiskolában, ahol ő testnevelés szakosként dolgozott. Nagyon sokat köszönhetek Mészáros László tanár úrnak is, aki a sportkört vezette, de foglalkoztunk például atlétikával is. Nyolcadikos voltam, amikor megnyertem a szlovákiai bajnokságot hétpróbában, olyan eredménnyel, amely még ma is érvényes csehszlovák rekord! Gimnazistaként viszont már kizárólag a kézilabdára kezdtem összpontosítani. Az ificsapatban már a csapat egyik erőssége volt. Hogyan alakult a folytatás?Az ifikkel csak iskolai bajnokságot játszottunk, Gábris Ferenc volt a csapat edzője. Nemsokára viszont egy óriási fordulat állt be a szenci női kézilabdában. Többéves kihagyás után létrejött a felnőtt női együttes, s az ificsapat egyesült a felnőttekkel. Lényegében akkor kezdődött el profi pályafutásom, mindössze 16 éves voltam. A szenci együttes a második ligában szerepelt. Voltak feljutási ambícióik mindjárt a felnőttek újraindulását követően?Egyértelműen azzal a céllal indultunk, hogy szeretnénk az első ligában szerepelni. Ez sikerült is, ami óriási szenzáció volt a Napfényes-tavak városában. Átlagosan mintegy 200– 250 néző buzdított az otthoni meccseinken, fantasztikus érzés volt. Az 1989-es politikai-társadalmi változások nem lendítették fel a szenci kézilabdát, sőt! Így máshol próbálkozott.Negatív változásokra került sor klubunk életében. Nem akadtak szponzorok, kevés volt a pénz. A női csapat így négy év után megszűnt. Én Nyárasdon folytattam, ahol abban az időben az első csehszlovák ligában szerepelt a csapat. A csallóközi együttesben egy évig szerepeltem, majd az egyetemi tanulmányaim során kerültem a pozsonyi Štarthoz. Szélsőként játszottam a fővárosi együttesben. Bekerültem az egyetemi válogatottba is, amellyel világbajnok lettem. Akkor úgy érezte, ennél szebb kézilabda-időszak már nem jöhet az életében?Tény, hogy csodálatos dolog volt ott állni a dobogó legfelső fokán. Akkor még nem tudhattam, hogy jön egy újabb szenzációs szenci időszak. Huszonhét éves voltam akkor. Megtettem az első szervező lépéseket, megszólítottam korábbi edzőmet, Gábris Ferencet. Összehívtuk a volt csapattársakat, megbeszéltük a folytatást. Valóban egy újabb fantasztikus időszak következett, s büszkén mondhatom el, hogy lényegében megalapoztam a későbbi szenci női kézilabdát. Aminek köszönhetően a csapat ma is a WHIL-ben szerepel. Volt aztán még egy állomás a sportolói pályafutásában. Miért jött a váltás?A szenci nagycsapat szétesett, mások váltottak bennünket. Nem a kondíciómmal voltak gondok. Valahogy úgy éreztem, most már folytassák a fiatalabbak, új edzővel. Egyszerűen hiányzott a régi gárda... S így jött a váltás Modorba, ahol még tavaly, 39 évesen is első ligát játszottam. Ott is azért fejeztem be, mert nem futotta az időmből a gyerekeimre, az utazásra, a fitneszre, valamint a kézilabdára is. Mennyire lepte meg a szeredi felkérés az edzői posztra?Nagyon! Jelenleg még fontolgatom, hogyan lépjek tovább. Imádom a kézilabdát, s így mellette szeretnék maradni…Susla Béla