Sport

Szétkerekezik magukat a művészi bringások Gútán

Gúta | Immár huszadik kiírásába érkezett a Szlovákiában egyedülálló kerékpárosverseny. A helyi városi sportcsarnokban szombaton sorra kerülő szlovák bajnokság nemzetközi viadal lesz.
Borka Roland

2019. október 5. 09:00

gútai teremkerékpárosok
(A szerő felvétele)

„Rendre érkeznek hozzánk teremkerékpárosok Csehországból és Magyarországról, jó kapcsolatokat ápolunk velük. A cseh versenyzők pedig előszeretettel jönnek, mivel az ezen a megmérettetésen való szereplésük beleszámítódik a világbajnoksági kvalifikációba” – fogalmazott érdeklődésünkre Szeder Gyula klubelnök. Hozzáfűzte, a diáktól egészen az elite kategóriákig szereplő mintegy hatvan versenyző két pályán fogja bemutatni művészi igényességgel kidolgozott gyakorlatait, és délelőtt tíztől egészen délután négyig tart a verseny.

A gútaiak számára, akiket Hajdú Andrea szakedző irányít, ez egy kiváló főpróba a világbajnokság előtt, amit december 6-a és 8-a között tartanak a svájci Bázelben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kep

Mózes: „Nem a Híd az ellenfél, hanem a közöny”

Ersek, bardos

Listavezetők vitája az ÚJ SZÓ stúdióban II.

berlinale

Szlovák film a Berlinale versenyében

SpaceX

Négy turistát küldene az űrbe 2021 végéig a SpaceX

Repülő gázpalack ölt meg egy járókelőt Sydneyben

téli napozás

Télen is egészséges a napozás?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.