Sport

Százszázalékos bősiek

Taroltak, hat bajnoki címmel, tizenhat dobogós helyezéssel kerültek rivaldafénybe a dél-szlovákiai birkózók a kadettok kötöttfogásban megrendezett országos bajnokságán, melyet a szakági szövetség megbízásából a somorjai Gladiátor birkózóklub szervezett meg.
Ágh István

2019. március 20. 17:21

Mindkét bősi birkózó: Tóth Gergely (balról) és Csörgő Áron (jobbról) bajnoki címmel tért haza Somorjáról ⋌(Képarchívum)

A csallóközi városban ugyan tíz súlycsoportban terveztek éremcsatákat, de nyolc bajnokot avattak. Történt ugyanis, hogy két súlycsoportban csupán egy-egy versenyzőt neveztek, így a besztercebányai Žitník és a nyitrai Arpáš ellenfél híján első helyezettként került a verseny krónikájába. A viadalon tizenhárom honi klub mindössze negyvennégy versenyzője vett részt. Mondhatni a legtöbb alakulat biztosra ment, csupán azokat a birkózókat küldte csatába, akik a legnagyobb eséllyel pályáztak a bajnoki címre, a dobogós helyezés kivívására. Köztük voltak a bősiek is, akik százszázalékos eredményességgel büszkélkednek. „Két versenyzőt küldtünk csatába, Csörgő Áron elsöprő fölénnyel diadalmaskodott a 80 kilósok mezőnyében, a 92 kg-os súlycsoportban pedig Tóth Gergely remekelt. Mindkettőjükre rendkívül büszkék vagyunk” – nyilatkozta lapunknak védenceik teljesítményét értékelve Meton Krisztián, a bősi birkózóklub elnök-főedzője.


Három versenyzőt neveztek a házigazdák. A somorjai trió tagjai is dobogós helyen zártak. „Az elvárásoknak megfelelően Szeiler Mátyás a legjobbnak bizonyult súlycsoportjában. A korát tekintve még idősebb diák, Martin Lavrinčík ezüstérmet szerzett, Rabina Róbert pedig a dobogó legalsó fokára került. Az éremterméssel elégedett vagyok” – summázta védencei eredményességét Horváth István, a somorjai Gladiátor birkózóklub főedzője. 


„Mi két versenyzővel vettünk részt az erőpróbán. Galbavý Albin bajnoki címet szerzett, Hegedűs Viktor pedig a fináléban maradt alul bősi riválisával vívott csatában” – ecsetelte a marcelházai duó szereplését edzőjük, Megály Mihály. 


A szabadfogásra szakosodott dunaszerdahelyiek a csapatversenyben a második helyen zártak, három éremmel gyarapították gyűjteményüket. A legfényesebbet a korát tekintve idősebb diák Bazsó Marek nyakába akasztották. „Az első körben csapattársát, Csörgő Tamást, majd a folytatásban nagy csatában gútai ellenfelét győzte le, ezzel a döntőbe jutott. A fináléban remekül kezdett, rimaszombati vetélytársát a mérkőzés elején négy pontot érő válldobással lepte meg, amit még az első félidőben megismételt, s technikai tusgyőzelmet aratva szerezte meg pályafutása negyedik bajnoki címét” – ecsetelte legjobbjuk diadalmenetét Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke. 
„Négy versenyzőnk mérlege három érem. Huszarovics László újabb sikerével, teljesítményével igazolta, hogy ő az egyik legnagyobb csallóközi tehetség. Ha így folytatja, szép jövő vár rá” – fogalmazott id. Soós Tamás, a vásárútiak klubelnöke.
Az említetteken kívül még a gútaiaknak és a rimaszombatiaknak is jutott érem.
 

KADETTOK ORSZÁGOS KÖTÖTTFOGÁSÚ BAJNOKSÁGA

Somorja, dél-szlovákiai dobogósok – 48 kg: 1. Galbavý Albin (marcelházai), 2. Dinko Branislav (gútai); 55 kg: 1. Bazsó Marek (dunaszerdahelyi), 2. Genya Ľuboš (rimaszombati), 3. Csörgő Tamás (dunaszerdahelyi); 60 kg: 1. Szeiler Mátyás (somorjai), 2. Gaál András (dunaszerdahelyi); 65 kg: 1. Huszarovics László (vásárúti), 3. Kondáš Attila (rimaszombati) és Csörgő László (dunaszerdahelyi); 71 kg: 2. Szarvas Márk (vásárúti); 80 kg: 1. Csörgő Áron (bősi); 92 kg: 1. Tóth Gergely (bősi), 2. Hegedűs Viktor (marcelházai), 3. Rabina Róbert (somorjai); 110 kg: 2. Martin Lavrinčík (somorjai), 3. Vízy Róbert (vásárúti). Csapat: 2. Dunaszerdalely 30, 3. Vásárút 21. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Helyi iszlamisták követték el a Srí Lanka-i támadásokat

A hímestől a Fabergé-tojásig

Ukrán elnökválasztás - Porosenko elismerte vereségét

Juncker harcot hirdet az álhírek ellen, Orbánnak is üzent

Mbappé nem akar a Real Madridba igazolni

Washington megvonja a mentességet az iráni kőolajat importáló országoktól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?