Storck: a fejlődés már elindult

Budapest |

<p>Bernd Storck, a válogatott távozó szövetségi kapitánya szerint a fejlődés már elindult a magyar labdarúgásban, és további alázatos munkával fenn is tartható.</p>

A német szakember a magyar szövetség (MLSZ) honlapján olvasható nyilatkozatában megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott az ország futballjának sikeréért, és részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon.

"Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk" - fogalmazott Storck.

Az MLSZ és a német edző kedden közös megegyezéssel bontott szerződést, így Storck a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

Storck kifejtette, büszke a franciaországi kontinenstornán elért eredményre, a nyolcaddöntőbe jutásra. "A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok - beleértve a fiatalokat - profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek" - írta.

Hozzátette, hogy a világbajnoki selejtezősorozatban sikerült elérniük a minimális célkitűzést, hiszen megszerezték a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a tíz mérkőzésen kevesebb pontot szereztek az elvárhatónál. Ugyanakkor ezt a sorozatot is fel tudták használni arra, hogy nagy számban adjanak lehetőséget a fiataloknak.

A távozó szakember szerint az ország labdarúgásának tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválóak, a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség. Egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, további alázatos munkával pedig fenn is tartható - szögezte le.

 "A sportág sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el" - nyilatkozta Bernd Storck.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?