Somorjai győzelem a KFC ellen

komarno
Somorja |

Mozgalmas első félidőt és jóval szürkébb második járékrészt követően a II. labdarúgóliga 16. fordulójában megérdemelten győzött 3:1-re a somorjai STK 1914 az enerváltan játszó KFC Komárom ellen, amelynek csak fellángolásai voltak.

A vasárnap délelőtti régióderbi tétje azért is jelentős volt, mert a találkozó előtt mindkét csapat kieső helyen tanyázott. Igaz, a komáromiak előnye öt pont volt vendéglátóikkal szemben, és nem sokkal maradtak le a középmezőnytől. Ez a tény talán megnyugtatta a violákat, mert álmosan kezdték a játékot, pedig az erős szél az első félidőben őket támogatta. Mégis a vendéglátók veszélyeztették Ásványi kapuját, s akár már a 2. percben vezethettek volna, de a komáromi hálóőr bravúrosan védett. Három perccel később azonban már ő sem tudta megakadályozni, hogy Varjas labdavesztése után a gyors somorjai támadásra Nagy Péter tegye fel a koronát – 1:0. Az első negyedóra után lassanként ébredezni kezdtek, és fokozatosan kiegyenlítették a játékot a KFC játékosai. Sőt, egyre veszélyesebben támadtak az érthetetlenül túlzott védekezésre váltó ellenfelükkel szemben. Igyekezetük a 30. percben ért góllá, amikor egy jobb oldali szabadrúgásra Knezsevics érkezett a legjobb ütemben, és a hálóba fejelt – 1:1. Ez a hidegzuhany ismét támadásokra serkentette a somorjaiakat, akik huszáros hajrát vágtak ki. A 41. percben látványos akció végén Rymarenko bombázott a kapuba – 2:1. Nem sokkal az első félidő vége előtt az egyre jobb formába lendülő Čunta növelte az STK előnyét – 3:1.

Szünet után Szíjjártó István vezetőedző kettős cserével próbálta meg jobbá és főleg eredményesebbé tenni a vendégek játékát, sikertelenül. A komáromiak egy ideig ugyan ismét mezőnyfölényt harcoltak ki, ám gólhelyzetekig nem jutottak. Meglehetősen öncélúan terelgették a labdát. Ellenfelüknek így megkönnyítették az eredmény tartását. Ráadásul a hazaiak gyors kontráik végén tovább növelhették volna az előnyüket, de Nagy Péter lövése centiméterekkel kerülte el a jobb alsó sarkot, Sharani meg kecsegtető helyzetben a kapu fölé durrantott. 
A kemény, de végig sportszerű, úgynevezett hatpontos mérkőzésen (Somoláni játékvezető mindössze egy sárga lapot mutatott fel, azt is szövegelésért) az STK javuló teljesítménnyel győzött, így nem szakadt le a táblázaton. A somorjaiak vasárnap a listavezető besztercebányáiakat fogadják ugyancsak a pomléi stadionban, s nyilván akkor sem fognak feltett kézzel pályára lépni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?