San Marinó-i Nagydíj - Talmácsi az utolsó helyről rajtol

Misano |

<p>A MotoGP-ben szereplő Talmácsi Gábor a 17., utolsó helyről rajtolhat a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, vasárnap.</p>

A szombati időmérő edzésen az első rajtkockát a pontversenyben éllovas hazai kedvenc Valentino Rossi szerezte meg, a spanyol Dani Pedrosa lett a második, és a szintén spanyol Jorge Lorenzo a harmadik.
    A magyar motoros, aki a pénteki és a szombati szabadedzéseken sem jeleskedett - mindkét alkalommal csak a leggyengébb eredményt jegyezhették a neve mellé - az időmérőn már javított valamicskét, ám ez is kevés volt az előrelépéshez. Talmácsi nem tudott 1:37 perc alá kerülni, ez pedig csak az utolsó rajkockához volt elegendő.
    Az élen nagy csata folyt a Doktornak becézett nyolcszoros világbajnok Rossi és két spanyol riválisa, Pedrosa és Lorenzo között. Végül, ahogy ez már lenni szokott, minden idők egyik legkiválóbb motorosa újfent bizonyította, hogy a többiek még vehetnek néhány leckét tőle a sportágból.
    A legkisebbek, azaz a 125 kcm-esek között a brit Bradley Smith nyerte az időmérőt, a pontversenyben éllovas spanyol Julian Simon végzett a második helyen, és a hazai közönség előtt szereplő Andrea Iannone lett a harmadik.     
    Eredmények:
    MotoGP:
    -------
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:34.338 p
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1:34.560
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 1:34.808
...17. Talmácsi Gábor (Honda) 1:37.091

    125 kcm:
1. Bradley Smith (brit, Aprilia) 1:43.727 p
2. Julian Simon (spanyol, Aprilia) 1:43.743
3. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 1:43.890

    korábban:
    2. szabadedzés:
    250 kcm:
    --------
1. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 1:38.895
2. Hector Barbera (spanyol, Aprilia)  1:39.209
3. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:39.432
...18. Németh Balázs (Aprilia) 1:41.738
...21. Tóth Imre (Aprilia) 1:44.351

    MotoGP:
    -------
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:34.528 p
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 1:34.732
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1:35.001
...17. Talmácsi Gábor (Honda) 1:37.794

    125 kcm:
    --------
1. Bradley Smith (brit, Aprilia) 1:44.130 p
2. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 1:44.239
3. Julian Simon (spanyol, Aprilia) 1:44.254

    A további menetrend:
    szombat:
15:10 ó, 250 kcm, időmérő
    vasárnap:
11 ó, 125 kcm, futam (23 kör)
12:15 ó, 250 kcm, futam (26 kör)
14 ó, MotoGP, futam (28 kör)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?