<p>Nico Rosberg elnézést kért csapattársától, Lewis Hamiltontól a múlt vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon történt ütközésük miatt.</p>
Rosberg elnézést kért Hamiltontól
A Mercedes istálló pénteken közleményben számolt be arról, hogy az érintett versenyzők, Toto Wolff csapatfőnök és Paddy Lowe ügyvezető a Mercedes AMG Petronas központjában, Brackleyben találkozott egymással, hogy megvitassák a történteket.
A megbeszélésen a világbajnoki pontversenyben élen álló német Rosberg elismerte felelősségét és elnézést kért riválisától. Rosberg vasárnap második lett az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) mögött. A második körben egy előzési kísérletnél hátulról nekiment Hamilton bal hátsó kerekének, a brit az ütközés következtében defektet kapott, így nem maradt esélye a pontszerzésre. Hamilton aztán sokáig a 16. helyen haladt, nem tudott előrébb jönni, ezért azt kérte a csapattól, hogy engedélyezzék számára a futam befejezését, mert nem akarja feleslegesen használni a motort. Az istálló vezetői csak a 39. körben, öt körrel a leintés előtt hívták be a boxba a britet. Hamilton számára azért volt fontos, hogy pontszerzésre esélytelen helyzetében hamar abbahagyja a versenyt, mert az idén egy pilóta legfeljebb öt motort használhat el a szezonban.
Rosberg most 220 ponttal vezet az összetettben, Hamilton 191 pontos, az idei vb-sorozatból pedig még hét futam van hátra. A következő nagydíjat Olaszországban, Monzában rendezik a jövő hét végén. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden közölte, hogy nem foglalkozik a mercedeses pilóták ütközésével, mivel a futam végeredménye már hivatalos és a versenybírók csak "új szempontok felmerülése esetén" vizsgálnák ki az esetet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.