Rajtol a komáromiak 2. döntősorozata

komáromi Rieker UJS

A komáromi Rieker UJS férfi-röplabdaklub történetének második extraligás döntősorozata rajtol el szombaton (15.00) Myjaván.
 

Az elsőre hat évvel ezelőtt került sor. A 2015-ös fináléban a komáromiak az eperjesi gárdával találkoztak, akik nem adtak nekik esélyt (0:4). Azaz az idei, Myjava elleni sorozatban első döntőbeli győzelmükért is harcolnak a Duna-partiak.
A mostani szezon a koronavírus-járvány miatt rendhagyóan alakult, az alapszakaszbeli meccsek után a playoffot is felkavarták a halasztások. A komáromiak így végül csak két győztes meccsig tartó elődöntőt játszottak a Prešov csapata ellen (2:0), míg a Myjava öt találkozó után jutott túl a kassaiakon (3:2), Ráadásul így az alapszakasz-második erdőhátiak bő másfél hetet pihenhettek, míg a komáromiak folytatják a szerda-szombat ritmust. 
Ami viszont közös mindkét döntős esetében, hogy még sosem voltak bajnokok, azaz új aranyérmest avatnak majd az egyik fél három győzelméig tartó sorozat végén. Hogy ki lesz az, nehéz megjósolni, az alapszakasz mindkét egymás elleni meccsét a Myjava nyerte (3:1 és 3:0), ugyanakkor a fogadóirodák szorzói a lendületbe jött komáromiakat favorizálják. 
A mai találkozót a huste.tv élőben közvetíti. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?