Rajt Melbourne-ben, Vettel triplázhat

Melbourne |

<p>Vasárnap rendezik meg a 63. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat.</p>

Magyar idő szerint reggel hét órára elfoglalják a rajtkockákat a versenyautók az Albert Park aszfaltcsíkján és a száguldó autós cirkusz rajongói a hosszú téli szünet után ismét láthatják kedvenceik vetélkedését.
Tavaly azt jósolták a szakértők a vb-sorozat rajtja előtt, hogy Sebastian Vettel, a Red Bull német világbajnoka nagy csatát vív majd a Ferrari spanyol pilótájával, Fernando Alonsóval. Ám nagyon gyorsan kiderült, hogy a német autóversenyzőt 2011-ben sem lehet legyőzni. Olyannyira nem, hogy már négy futammal a zárás előtt, a Japán GP-n egy harmadik hely is elég volt neki, hogy bebiztosítsa második vb-címét. Alonsónak végül csak a negyedik hely jutott, Vettel mögött a brit Jenson Button (McLaren) és csapattársa, az ausztrál Mark Webber állhatott még föl a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára.   
Ami az idei esélyeket illeti, a szakértők többsége szinte teljesen egységesen arra voksolt, hogy - ha nagyobb küzdelem árán is - a Red Bull német ászát az idén sem lehet majd megállítani. Ráadásul a ferrarisok egyelőre nem nagyon hisznek az új versenyautóban: Pat Fry, az olasz istálló technikai igazgatója odáig ment, hogy még dobogóra sem tartotta esélyesnek az autót az idénynyitó viadalon. Alonso is jelezte, hogy több helyen változtatni kell majd a gépen. Szerénykedett a McLaren is, a csapatnál többen is úgy vélekedtek, nem számítanak olyan meghatározó szerepre, mint amivel az elmúlt esztendőben a Red Bull rendelkezett.
Az idén a finn Kimi Räikkönen visszatérésével hat világbajnok versenyző küzd majd egymással és a kilométerekkel. A Jégembernek becézett versenyző, aki 2007-ben a Ferrarival nyert vb-t, ezúttal a Lotus Renault-val száguldozik majd. Mellette Vettel, Alonso, Button, a szintén brit Lewis Hamilton (McLaren) és az elnyűhetetlen német Michael Schumacher szólhat bele a végelszámolásba. A Mercedes hétszeres világbajnoka tavaly nem alkotott maradandót, igaz, a versenyautója sem sikeredett fényesre.
"Ha egyforma erejű gépekkel versenyeznénk, akkor én is ott lehetnék a favoritok között" - kesergett a hazai sajtóban még mindig rendkívül népszerű Schumi.
A "kis Kaiser", azaz Vettel csupán annyit mondott, hogy kemény ütközetekre számít, de azért indul, hogy megvédje címét.
A múlt év végén kötött megállapodásnak köszönhetően négy éven át, 2012 és 2016 között ismét az m1-en lesz látható a teljes Forma-1-es világbajnoki sorozat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?