Piroslott Pereden

régiófoci

Négy piros lap tarkította az 1:1-es döntetlennel végződött Tešedíkovo–Vinohrady n/V. bajnoki párharcot a Galánta–vágsellyei VII. liga 17. fordulójában.

Először a 69. percben piroslott a mérkőzésen, ekkor id. Ľubomír Bogár játékvezető egy perc leforgása alatt három futballistát, két hazait és egy vendégjátékost, küldött idő előtt zuhanyozni. A párharc hajrájában pedig a Vinohrady n/V. további futballistája előtt villant a piros lap.

„Ahhoz, hogy megértsük a bíró szerintem túlzott szigorát, tudni kell, hogy tavaly az ificsapatunk vezetője idegenben id. Bogárt Megöllek! mondattal inzultálta, amivel később a fegyelmi bizottság mellett a rendőrség is foglalkozott. Megjegyzem, tisztségviselőnk később elnézést kért a bírótól, s megfizette a kirótt büntetést. Cselekedetét egyébként mi is elítéltük. Az előzmények ismeretében szerintem nem kellett volna Bogár urat hozzánk delegálni. A vasárnapi meccsen érződött, hogy megorrolt a perediekre. A meccs előtti helyszíni bejárás során kifogásolta a pálya csíkozását, holott mi jól előkészítettük a játékteret. A találkozón ugyan akadtak kemény, férfias párharcok, de azok nem lépték túl a sportszerűség határát. Egészen a 69. percig – ecsetelte az ominózus bajnokin történt adok-kapok előzményeit Takács Szilárd peredi klubelnök. – Ekkor a vendégek szabálytalankodtak, sértett játékosunk, Bende Péter felpattant, és megütötte ellenfelét, Michal Remenárt, aki azonnal törlesztett. A harmadik piros lapot Danis György gyűjtötte be, aki szóban inzultálta az asszisztenst, ifj. Bogárt. Sajnos, ismét elhangzott a megöllek fenyegetés. A negyediket egy vendég védő, Ivan Remenár kapta, aki utolsó emberként felrúgta kapujukra törő futballistánkat. Megjegyzem: a négy piros lap ellenére nem volt ez annyira zűrös bajnoki. A végén kezet fogtunk az ellenféllel, a bírónak sem esett bántódása, de a jegyzőkönyv kitöltését nem a peredi klubházban, hanem otthon fejezte be. Nem vagyok a híve a durvaságoknak, a törlesztéseknek, a beszólásoknak. Sajnos, a pályán tüsténkedő játékosok cselekedeteit képtelen vagyok befolyásolni. Most majd megint jönnek az eltiltások. Némi öröm az ürömben, hogy emberhátrányban játékosedzőnk, Kubovič egyenlített” – nyilatkozta lapunknak a történésekben bővelkedő focicsatáról a perediek klubelnöke.

Időközben a Nyitrai Területi Futballszövetség fegyelmi bizottsága meghozta döntését. A peredi Danis Györgyöt hat hétre, Bende Pétert pedig két hónapra tiltotta el a játéktól. A vendégcsapatból Ivan Remenárt két-, Michal Remenárt pedig négymeccses eltiltással sújtotta. Az utóbbi azonban öt sárga lap miatt egy meccsel több kényszerpihenőre szorul. A peredi futballklubot ugyan nem büntették meg, de elrendelték, hogy a jövőben kötelezően minimum nyolc rendező biztosítsa a mérkőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?