Pintér és a nacionalista szósz

<p>Szomorú hangulatban kezdődött a labdarúgó NB I 2013&ndash;14-es idénye. A tavalyi szezon végén négy magyar csapat kvalifikálta magát a nemzetközi kupaporondra (Győr, Debrecen, Videoton, Honvéd), s már a bajnoki nyitány előtt mind a négy búcsúzott Európától. Pedig az MLSZ optimista volt. Az első hat forduló programját úgy állította össze, hogy a csütörtöki Európa Liga-mérkőzéseken szereplő magyar együttesek csak vasárnap lépjenek pályára. A bökkenő csak az, hogy nem lesz, aki csütörtökön mérkőzéseket játsszon.</p>


A nemzetközi kudarcok hatása nem múlik el nyomtalanul. A futballközvélemény jó ideje várja Garancsi István megszólalását. A Videoton gyalázatos EL-búcsúja után a klubtulaj 72 óra gondolkodási időt kért, mielőtt részletesen elemezné, mi történt a csapattal a Mladost Podgorica ellen. Lassan egy hónap is eltelik, de Garancsi még mindig hallgat.

Nem hallgatott viszont Pintér Attila, a Győr trénere. Az edző a Diósgyőr elleni hazai 1:1 után intézett kemény támadást – valaki ellen. Pintér fantomja minden bizonnyal külföldi lehet (Tomiszlav Szivics? Ricardo Moniz?), ez derül ki a nyilatkozatból: „Hazájukban sehol sem lévő emberek idejönnek, és öt hónap után osztják a magyar futballban az észt. Én nem kérek belőle, gondolom, a többi magyar kolléga sem kér belőle. Mi is levontuk a következményeket, amiket le kellett, és tovább fogunk építeni abból a tapasztalatból, amit szereztünk a két mérkőzés alapján. Még nem lopóztam be sehova, mint mások teszik. Megkérem ezeket az embereket, hogy csak saját magukkal foglalkozzanak.”

Pintér alig egy hete még a Győr játékosainak lelketlen hozzáállását kritizálta a Maccabi ellen – nyilván érezte, hogy a közvélemény előtt az a teljesítmény menthetetlen volt. A nyilvánosság előtt azóta semmilyen „következményt” (magyarul: következtetést) nem vont le, nem értékelt, nem számolt be a Maccabi elleni meccsek tapasztalatairól. Nyilván ez nem ránk tartozik, törődjünk a magunk dolgával. A nyílt arroganciát most sikerült leöntenie egy kis nacionalista szósszal, bízva abban, hogy a futballdrukkerek körében így még népszerűbb lehet. Ha Pintér így folytatja, még felfelé is bukhat, lehet belőle például politikus is.

A lapzártáig lejátszott hat mérkőzésről nehéz bármit mondani. Eredmények: Pápa– Puskás Akadémia 1:1, Újpest– Paks 1:2, MTK–Mezőkövesd 3:0, Pécs–FTC 1:2, Győr–Diósgyőr 1:1, Videoton–Haladás 2:0. A sportriporterek és az edzők jó iramú meccseket vizionáltak, Egervári Sándor szerint az Újpest–Paks találkozón három fordulónyi ziccer maradt ki, Fiola Attila pedig segíthet a válogatott gondjain is. Tényleg meleg van, de a sportriporterek, az edzők és Egervári nem kapott napszúrást – ugyanígy hozsannáznak majd ősszel, télen és tavasszal is.

S ha már szóba jött a nacionalista kártya, a magunk részéről csak egy apró tényre hívnánk fel a figyelmet az NB I első fordulója kapcsán. Miközben a magyarországi ultrák kedvenc csapataiban hemzsegnek a külföldiek, addig a magyar futballban „idegen”-nek beállított, lépten-nyomon lezsidózott MTK kilenc magyar futballistával (plusz a kapus Groppionival és a tiszteletbeli magyar Dragan Vukmirrel) állt ki a Mezőkövesd elleni mérkőzésre (és nyert 3:0-ra). Továbbá: a magyar fiúk átlagéletkora 22,67 év volt. Tetszik vagy nem: jelenleg a nemzeti érzelmű szurkolók által ideálisnak tartott magyarországi klubmodellt (fiatal magyar futballisták, támadófutball) az MTK testesíti meg.
Nyomtatóbarát változatSend to friend
Címkék
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?