Ötödször lett országos bajnok Bazsó Marek

dunaszerdahelyi birkózok

Bánovce nad Bebravouban hét bajnoki címmel kerültek rivaldafénybe a dél-szlovákiai birkózók, akik jó felkészültsé-güket további tizenkét dobogós helyezéssel nyoma-tékosították. Az idősebb diákok szabadfogású éremcsatáin a 123 honi klubot 99 fiú és 16 lány képviselte.
 

Dunaszerdahelyi színekben id. Gaál Attila és Vajas József edző irányításával hat birkózó lépett szőnyegre, hárman közülük bajnoki címmel zártak. „Pollák Adrián, a korát tekintve még fiatalabb diák a 41 kg-os súlycsoportban élete első bajnoki diadalával, teljesítményével szakmai körökben nagy meglepetést keltett. A 48 kilósok mezőnyében Kovács Ferenc Dániel kirobbanó formában birkózott. Privigyei, bánovcei és gútai ellenfelét 10:0-ra verte, a döntőben pedig tusolta pozsonyi riválisát. Dani ezzel harmadik bajnoki címét szerezte. Bazsó Marek az 58 kg-os súlycsoportban brillírozott, s az ádáz szőnyegcsaták végén immár ötödik bajnoki elsőségét ünnepelte. A lányok erőpróbáján Hegedűs Réka a 36 kilós súlycsoportban ellenfél híján csupán súlycsoportgyőztesként került a krónikába. Csapatversenyben a harmadik helyen végeztünk” – elevenítette fel védenceik remeklését Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke.


A nagymegyeriek három elsőséggel büszkélkedhetnek. „Ahogy a bánovcei eredményeink is igazolják, már nem csupán Molnár Zsuzsanna az éremhalmozónk. Kocsis Rebeka hozta a kötelezőt, szuverén módon diadalmaskodott súlycsoportjában. Ugyanez a megállapítás érvényes a 2006-os születésű Horváth Noelre. Németh Dorinának nem volt ellenfele, a vetélytársak kerülik a vele való összecsapásokat. Pozitívum, hogy a három említett birkózónkat beválogatták a lengyelországi korosztályos Európa-bajnokságra készülő országos válogatottba” – summázta a nagymegyeriek eredményeit edzőjük, Raisz Attila.


„A mieink közül Marin Lavrinčík teljesítette az elvárásokat, a 100 kg-os súlycsoportban favorithoz méltó teljesítménnyel diadalmaskodott, sajnos a lányoknál Horváth Inéz és Zuzana Tuchyňová elbukta a finálét” – ecsetelte övéi produkcióját Horváth István, a somorjai Gladiátor birkózóklub főedzője.


„Filip Ďurčo, aki a gútai Dinko Nikolaszt győzte le a fináléban, sikerének köszönhetően nekünk is jutott egy bajnoki aranyérem” – fogalmazott Radnóti József, a rimaszombati Lokomotíva birkózóklub trénere. A viadalon még gútai, komáromi és vásárúti versenyző is dobogós helyen zárt.
 

Érdekes

IDŐSEBB DIÁKOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, szabadfogás, Bánovce n/B., dél-szlovákiai érmesek

Fiúk – 35 kg: 1. Filip Ďurčo (rimaszombati), 2. Dinko Nikolasz (gútai); 38 kg: 1. Horváth Noel (nagymegyeri), 2. Lakatos Patrik (gútai); 41 kg: 1. Pollák Adrián; 48 kg: 1. Kovács Ferenc Dániel (dunaszerdahelyiek), 3. Tóth Máté (vásárúti); 57 kg: 1. Bazsó Marek (dunaszerdahelyi), 2. Lakatos Imre (komáromi); 62 kg: 3. Németh Jenő (nagymegyeri); 68 kg: 2. Szarvas Márk; 75 kg: 3. Szerencsés Gergő; 85 kg: 3. Szerencsés László (vásárútiak); 100 kg: 1. Martin Lavrinčík (somorjai).
Lányok – 36 kg: 1. Hegedűs Réka (dunaszerdahelyi); 42 kg: 1. Németh Dorina; 54 kg: 1. Kocsis Rebeka (nagymegyeriek); 58 kg: 2. Horváth Inéz (somorjai); 66 kg: 2. Zuzana Tuchyňová (somorjai). ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?