Öt dél-szlovákiai junior birkózóbajnok

birkózás
Somorja |

Somorján öt bajnoki címet szereztek a dél-szlovákiai birkózóklubok tehetségei a juniorok kötöttfogásúak országos bajnokságán, melyen tizenkét honi egyesület negyvenöt versenyzője tíz súlycsoportban csatázott az érmekért. 

A marcelházaiak két birkózója, nevezetesen Kajtár Sándor és Hulman Nikolas teljesítette az elvárásokat, jó teljesítményének köszönhetően került súlycsoportjában a dobogó legfelső fokára. A marcelházaiak örömébe azonban üröm is vegyült. Történt ugyanis, hogy két versenyzőjük, Megály Ádám és Megály Zoltán kézsérülést szenvedett, egyikük sem tudta befejezni a versenyt. Megtudtuk: Ádám műtétre, Zoltán kényszerpihenőre szorul.

„Zoltán a Dunajplavba versenyzőjével, Bednárral döntőzött. Egy perc tizenkilenc másodperc után a pozsonyi versenyző egy szerintem szabálytalan megmozdulással könyöksérülést okozott fiamnak. Szülőként és edzőként egyaránt érintett vagyok az ügyben, ezért nem szeretném kritizálni a bírók ítéletét, akik szabályosnak találták az ominózus megmozdulást. Kielemeztük az általunk készített videófelvételt, mely perdöntő lehet az eset újabb elbírálásánál. Klubunk ugyanis óvással élt, melyet a szakági szövetség bírói szakbizottsága fog elbírálni. Az sem kizárt, hogy három bajnokunk lesz” – bizakodott Megály Mihály, a marcelházaiak edzője. 

A szabadfogásra szakosodott dunaszerdahelyiek mérlege: négy érem. „Samuel Bučko tavaly októberben igazolt Kassáról hozzánk, s dunaszerdalyi mezben második bajnoki címét produkálta. A selejtezők során előbb bánovcei, majd rimaszombati ellenfelét fektette két vállra. A döntőben ismét rimaszombati ellenféllel mérte össze tudását. A párharc elején egy mögé kerüléssel szerzett vezetést, majd ugyanezt a figurát megismételve kétszer is sikerült vetélytársát megpörgetnie, és 8:0 arányú technikai tussal diadalmaskodott” – elevenítette fel bajnokuk remeklését Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke. 

A rimaszombatiak ugyancsak a szabadfogást űzik. Ennek ellenére két éremmel gazdagodtak. „Hárman léptek szőnyegre. Rapčantól, aki címvédőként szerzett újabb bajnoki aranyat kötöttfogásban, elsőséget vártunk. Kellemes meglepetést keltett a két kadett korosztályú versenyzőnk, a bronzérmes Molnár és a negyedik helyezett Vydra. Érdemes volt Somorjára kiutazni” – nyilatkozta lapunknak Radnóti József, a rimaszombati Lokomotíva birkózóklub edzője. 

A bősiek (is) biztosra mentek. Két versenyzőt neveztek, két éremmel tértek haza a viadalról. „Sluka István favorithoz méltó teljesítménnyel zsebelte be az aranyérmet, Tóth Gergő pedig a dobogó legalsó fokára került a 87 kg-os súlycsoportban. Sérülés miatt nem állhatott csatasorba az ugyancsak bajnokesélyes Szeif Lukáš” – ecsetelte védenceik produkcióját Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub főedzője. 

A házigazdák három versenyzője került az éremszerzők közé. „Hosszabb kihagyás után ezüstéremmel került rivaldafénybe Forgó Erik. Holocsitól többet vártam, szabadfogású ellenfelétől szenvedett vereséget a fináléban. Ifjabb Oláh Olivér a későbbi győztes Hulman Nikolastól szenvedett vereséget. Egyébként Kajtárhoz és Slukához hasonlóan Holocsi és Oláh is a válogatott tagja lesz. Megály Zoltán viszont kidőlt a sorból” – értékelte a hazaiak és a címeres mez várományosainak produkcióját a somorjaiak főedzője, Horváth István, a szlovák juniorválogatott trénere.

A vásárútiaknak is jutott érem, Vizy Róbert a harmadik helyen zárt.

Csapatversenyben a győztes pozsonyi Dunajplavba mögött a második helyen a marcelházaiak, a harmadikon pedig a dunaszerdahelyiek zártak. A két utóbbi kollektíva holtversenyben 39–39 pontot gyűjtött, de a marcelházaiak egy versenyzővel kevesebbet küldtek csatába.

Érdekes

JUNIOROK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, kötöttfogás

Dél-szlovákiai dobogósok – 55 kg: 1. Samuel Bučko (dunaszerdahelyi), 3. Molnár Brian; 60 kg: 1. Pavol Rapčan (rimaszombatiak), 3. Csörgő Tamás (dunaszerdahelyi); 63 kg: 1. Kajtár Sándor (marcelházai), 2. Forgó Erik (somorjai); 67 kg: 1. Sluka István (bősi), 2. Hakszer Balázs (dunaszerdahelyi); 72 kg: 1. Hulman Nikolas (marcelházai), 3. ifj. Oláh Olivér; 77 kg: 2. Holocsi Bence (somorjaiak); 82 kg: 2. Megály Zoltán (marcelházai); 87 kg: 2. Horváth Nicolas (dunaszerdahely), 3. Tóth Gergely (bősi); 97 kg: 3. Vizy Róbert (vásárúti).
Csapatverseny: 2. Marcelháza 39 pont (6 versenyző), 3. Dunaszerdahely 39 (7 versenyző). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?