Őrségváltás
a szap-csiliznyáradiaknál

csilznyáradi focisták
Szap/Csiliznyárad |

Az elmúlt években sikert sikerre halmozott a szapi futballcsapat, mely néhány év leforgása alatt a dunaszerdahelyi területi bajnokság VII. ligájából a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjába menetelt. A két szomszédos csilizközi település, Szap és Csiliznyárad 2017 nyarán történt focifrigyét követően immár OFC Sap-Ňárad néven csatázik a pontokért. 

2018 végén lemondott a Csütörtöki Tamás klubelnök által irányított, a bajnoki címek hátterében szorgoskodó futballklub vezetősége, s az új felállást csak február végén szentesítették. Mi arra a kérdésre kerestük a választ, vajon a gyengére sikeredett őszi szereplés áll-e a rezignáció hátterében?

„Ezúttal a végeken, a tabella 15. lépcsőfokán tanyázunk. Szerintem a vezérkar elfáradt, a klub működtetése ugyanis sok energiát, időt, lemondást igényel. Megértem őket, köszönet jár az elvégzett munkáért. Természetesen továbbléptünk, rendeztük a sorokat. A február végén lezajlott tagsági gyűlésen új vezetőséget választottunk, melynek elnöke szapi lakos, Bartalos Árpád. A megállapodás értelmében az alelnököt, Csicsay Kornél személyében a társult település nevezte. Ugyancsak tagja a vezetőségnek a két község polgármestere” – tájékoztatta lapunkat a váltásról, az új összetételről a szapi polgármester, Miklós Ferenc, aki a vezetőségben a titkári teendőket látja el. 

Megtudtuk, az együttest tavasszal is Juraj Bolega vezeti edzőként csatába. „Ami a távozókat illeti, Csicsay Sándor és Szabó Richárd a nagymegyeriekhez igazolt, Szőke Erik az ekecs-apácaszakállasiak, Fűri Péter a kisudvarnokiak, Hajzuk Gergely a csilizradványiak, Keszegh Csaba a csilizpatasiak, Szakál Máté az alistáliak, Vass János pedig a nagymagyariak mezét viseli tavasszal. Farkas György a nagyszarvaiaktól, Takács Kornél a felbáriaktól érkezett, vendégjátékuk letelte után Köles István és Bartalos Dávid a csilizradványiaktól, Hamar Krisztián pedig Bakáról tért vissza hozzánk. Lehetőséget kínálunk a bizonyításra néhány ifistánknak is. Tavasszal a felnőttcsapatunk hazai bajnoki párharcaira Szapon kerül sor, a Nagy László vezette ifik és a Tóth Csaba által irányított kezdők pedig a meccseiket Csiliznyáradon játsszák. Célunk egyértelmű: igyekszünk javítani eredményeinken, szeretnénk megőrizni V. ligás tagságunkat” – fogalmazott Miklós Ferenc. 

A téli holt idényben odébbállt a rutinos Csicsay Sándor, aki ősszel 9 találattal a csapat házi gólkirálya volt. Érdekesnek találtuk, hogy a szapi illetőségű labdarúgó önkormányzati képviselőként a testület mellett működő sportbizottság elnöke és egyben az új klubvezetés tagja. A vasárnapi tavaszi nyitány pikantériája, hogy a szap-csiliznyáradiak korábbi csapatkapitánya az ellenfél együttesének tagjaként érkezik lakhelyére. „Eligazoltam, de büszke vagyok az itt eltöltött évekre, elért sikerekre, a közösségre. Nekem rendkívül sokat jelent Szap, ezért az idénynyitós presztízscsatán nem lépek pályára” – nyomatékosította elhatározását Csicsay Sándor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?