Nyolc meccs után nyert a komáromi KFC

pillar kapus

Nyolcmeccses nyeretlenségi sorozat után szerzett ismét három pontot a komáromi labdarúgócsapat, amely a II. liga 14. fordulójában 1:0-ra nyert a bártfai Partizán ellen.

Mivel a sikertelenségi széria miatt Jozef Olejník vezetőedző lemondott, a bártfaiak ellen Szíjjártó István irányította az együttest, akit az őszi szezon végéig bíztak meg a vezetőedzői feladatokkal.

Az elmúlt két hónapban a komáromiak nyolc meccsen csak három pontot és öt gólt szereztek és a negyedikről lecsúsztak a 13. helyre, ami már a kiesési zónába tartozik. Egy héttel korábban a sereghajtó tőkterebesiek otthonában is kikapott a KFC. Ezért is értékes a bártfaiak elleni győzelem, mert a megszerzett 3 ponttal a Duna-parti gárdának már 16 pontja van, és a 11. helyre ugrott.

Az első félidőben a futball szépségéből nem sokat láttunk, a kapusoknak alig akadt dolga. Szembetűnő volt, hogy az akciók nem fejeződtek be lövéssel, s ha mégis, akkor a játékosok többnyire nem találták el a kaput. A két tizenhatos között zajlott a játék sok rövid, gyakran pontatlan passzal, a támadások a tizenhatosok előtt elhaltak, vagy a védők szereltek, s folytatódott az adogatás ellenkező irányba.

Egy jobb oldali támadás után a 7. perben a hazaiak 28 méterről szabadrúgáshoz jutottak, amelyet Domonkos ívelt a tizenegyespont közelébe, ahonnan Šimko fejelte kapura. A vendégek kapusa, Pillár könnyedén húzta le a labdát. A 13. percben Varjas vette észre, hogy Pinte beindul a balszélen, a komáromi támadó az alapvonaltól ívelt be az érkezőknek, de a védők szögletre mentettek. Az első negyedóra végén a vendégek vezettek gyors támadást a bal oldalon, de Šimko ígéretes helyzetben mentett. A 22. percben a komáromiak legaktívabb játékosa, Fokaidisz száguldott Varjas hosszú passza után kapura, két védőn túljutott, lövésre készült, amikor a harmadik védő közbeavatkozása után a földre került – többen tizenegyest kiáltottak –, de a játékvezető kifelé mutatott. A félidő vége felé a hazaiak voltak aktívabbak, a 29. percben meg is szerezhették volna a vezetést, de Knezsevics futtából, a tizenhatos vonaláról fél méterrel kapu mellé lőtt. A játékrész utólsó negyedórája ismét meddő játékot hozott befejezések nélkül.

A második félidő elején, a 46. percben Udeh húzott el a bal oldalon, az ötös sarkáról élesen lőtte be a labdát Knezsevics elé, aki belsővel egyből a hosszú sarokba irányította, de az egyik védő a kapu fölé vágta. A gólhelyzet felrázta a vendégeket, vezettek is néhány gyors támadást, és az 56. percben Ásványinak kellett védenie egy csípős lapos lövést. A 62. percben a komáromiak kaptak szabadrúgást a tizenhatos sarkától, de ígéretes helyzetben Rigó félmagasan a sorfalba lőtt. A mérkőzés végének közeledtével a hazaiak többször is veszélyeztettek, s a vendégek elég kemény belépéseiért szabadrúgásokat is kaptak, de a távolról beívelt labdákat a bártfaiak védelme mindig hárította. Végül a mérkőzés sorsa mégis egy szabadrúgással dőlt el. Domonkos a tizenhatos sarkától két méterre úgy csavarta be a labdát, hogy az közvetlenül a kapus előtt lepattant, ez Pillárt megzavarta, a labda mellé nyúlt, és az a hálóban kötött ki. A gól a komáromiak nagyon várt győzelmét és az áhított három pontot jelentette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?