<p>Neymar már szombaton, a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójában szeretne bemutatkozni új csapata, a Paris Saint-Germain színeiben.</p>
Neymar már holnap pályára lépne a PSG-ben
"Készen állok, hogy holnap máris játsszak, miért ne? Beszélni fogok a szakmai stáb tagjaival, és várok az engedélyükre, de ez az, amit igazán szeretek csinálni" - nyilatkozta pénteki ünnepélyes bemutatásán Neymar, akiért világcsúcsot jelentő 222 millió eurót fizetett a párizsi klub az FC Barcelonának.
A brazil csatár hozzátette, bármilyen poszton szívesen játszik, ahova a vezetőedző állítja. Új együttese szombaton 17 órától az Amiens csapatát fogadja az élvonal első fordulójában.
"Nem azért jöttem, hogy főszereplővé váljak, mint Barcelonában, hanem valami újat kerestem. Életem legnehezebb döntése volt, mert nagyon jól alkalmazkodtam a Barca játékához, mégis nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek" - közölte.
A 25 éves futballista kijelentette, 2013-ban azért igazolt a katalánokhoz, hogy együtt játszhasson Lionel Messivel, akit a világ legjobbjának tart. "Ide viszont nemcsak egy ember, hanem az összes játékos és a nagyszerű klub vonzott" - mondta.
Úgy fogalmazott, néhány napig töprengett a mostani döntés előtt, de nem érzett nyomást, amiért a futballtörténelem legdrágább játékosává vált. "Aki ismer engem, tudja, hogy nem a pénzt, hanem mindig is az örömöt kerestem a fociban" - közölte.
A távozásáról elmondta, szerinte ideje volt elhagynia a Barcelonát, mert új kihívásra vágyott. "Szeretnék történelmet írni itt. A PSG-ben megvan a potenciál, hogy a világ legsikeresebb klubjává váljon" - tette hozzá.
A katari klubtulajdonos, Nasszer al-Helaifi kijelentette, céljuk és álmuk a Bajnokok Ligája megnyerése, Neymart pedig a világ legjobbjának nevezte. "Azért jött, hogy megírja a Paris Saint-German históriájának legnagyszerűbb fejezetét, és mert tetszettek neki az elképzeléseink" - tette hozzá.
Al-Helaifi elárulta, a csapat értéke egymilliárd euró volt a brazil csatár érkezése előtt, a szerződtetését követően viszont máris másfél milliárdra emelkedett. "Néhány éven belül megtérül a beruházás, Neymar értéke pedig megsokszorozódik. Más helyeken akár több pénzt is kereshetne, mint itt" - vélekedett a tulajdonos, aki nem erősítette meg, hogy évente nettó 30 millió eurót kap majd az olimpiai bajnok támadó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.