Néphülyítés

KISS TIBOR NOÉ

Észtország–Magyarország 0:1. Hogy mit láttunk? Egy gyenge színvonalú meccset, amely még az NB I-ben is elégségest kapna. Összevissza pattogó labdát, technikai bakik sokaságát, döcögést, kocogást. „Mondjuk meg őszintén… Nagy tét és vb-esély ide vagy oda, az első félidő »felejtendőre« sikeredett” – írta a mérkőzésről szóló első beszámolójában a Nemzeti Sport Online verziója. A cikk pedig azzal fejeződött be, hogy „a következő találkozón ennél sokkal-sokkal több kell…”

Más lapok is kritikusan értékelték a győzelmet. A Népszabadság tudósítása „szerény teljesítményről” és „gyötrelmes győzelemről” cikkezett, s ezzel a túloldali Magyar Hírlap is egyetértett. A lap szerzője szívbetegeknek is ajánlotta azt a „színtelen-szagtalan labdakergetőzést”, ami a pályán zajlott. Ne szépítsük, ezeknél nincsenek jobb szavak arra, amit a pályán láttunk.

Pénteken éjszaka azonban történhetett valami, mert az észtek elleni győzelmünktől – amely, valljuk be, nem valami világrengető eredmény – a magyarországi sajtó egy része megmámorosodott. A mérkőzés utáni percekben Egervári Sándor nyilatkozott boldogan: „Örömmel láttam, hogy az történt a pályán, amit mi szerettünk volna.” Sajnos, úgy tűnik, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kevéssel is beéri. De az is lehet, hogy mi értünk félre valamit, és van magyarázat a stílustalan, elképzelés nélküli játékra: „A talaj csúszós volt, nem kedvezett a kulturált futballnak, amit száraz pályán játszhattunk volna” – mondta a kapitány a televízióban. Na, igen, mindig az a fránya gyep.

Hamarosan kiderült, hogy nemcsak Egervári látja ilyen optimistán a helyzetet, hanem mások is. A Nemzeti Sport által közölt elemzés már a címével („Mi lesz, ha még Dzsudzsák és Szalai is jól játszik?”) is azt sugallta, hogy ez bizony futball volt a javából. Mármint, amit a magyar válogatott az észtek ellen mutatott. A szöveg az összes álmosító panelt felvonultatta. Dzsudzsák és Szalai például „küzdött és hajtott becsülettel” (mintha a támadóknak nem ez lenne a dolguk), „Egervári jó húzásai” kapcsán pedig lassan az egész ország el fogja hinni, hogy Koltai Tamás beállítása zseniális edzői döntés volt – csupán azért, mert a győri játékos a hatodik percben helyzetbe került. Csakhogy azt kihagyta, mást meg nem nagyon láttunk tőle, és ez a lényeg.

„A pénteki meccs után megint egy kicsit kezd bizakodni az ország” – zárja gondolatait a szerző, aki mintha nem olvasná a magyar futballal foglalkozó internetes fórumokat. Egy teljes oldalt meg lehetne tölteni azokkal a véleményekkel, amelyek ironikusan-higgadtan- pocskondiázva kritizálják a magyar válogatott teljesítményét. Nem ártana észrevenni, hogy a biztató kezdet (a svédek és a finnek elleni győzelem, a hollandok elleni idegenbeli meccs) óta a magyar csapat teljesítménye és hozzáállása megváltozott, ezt a változást pedig a szurkolók azonnal megérezték. „Ami sokakat »ellendrukkerré« tesz, az szerintem leginkább az, hogy ezt az iszonyatos néphülyítést (ami még Kádárék idején sem volt) nem akarják bekajálni” – írja egy fórumozó a Nemzeti Sporton.

Ehhez csak egy dolgot lehet hozzáfűzni, ha már a Kádár-korszaknál járunk. Azzal nem segítünk, csak rontunk a helyzeten, ha a citromra állandóan azt mondjuk, hogy narancs.