Nemzetközi legénység viszi az olimpiai lángot az űrbe

<p>Nemzetközi legénység viszi csütörtökön az űrbe a 2014-es szocsi téli olimpia lángját. Mihail Tyurin orosz űrhajós a repülés előtti napon Bajkonurban tartott tájékoztatón elmondta: a küldetésre külön készült a Nemzetközi Űrállomásra utazó háromfős legénység a csillagvárosi kiképző központban, mégpedig az űrviszonyokat szimuláló vizes laboratórium medencéjében.</p>

Hozzátette, hogy az a fáklya, amelyet a moszkvai idő szerint csütörtök reggel startoló űrhajóval magukkal visznek, nem tér el semmiben attól, amely a téli olimpia kezdetéig bejárja egész Oroszországot. Szerinte bizonyára azért, mert azt rakétatechnológiában jártas szakemberek készítették.     Az ötkarikás játékok történetében először jut ki a világűrbe az olimpiai láng, és ott is megszervezték a stafétát. Mihail Tyurin az orosz (Roszkozmosz), Rick Mastracchio az amerikai (NASA) és Kóicsi Vakata a japán űrügynökség tapasztalt űrhajósai viszik az olimpiai jelképet magukkal a szocsi játékok színeivel feldíszített Szojuz-TMA-11M számú űrhajó fedélzetén.    A fáklyát a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó 2. számú legénység tagjai, Oleg Kotov és Szergej Rjazanszkij viszik majd ki a nyílt űrbe, és a 3. számú csapattal lévő Fjodor Jurcsihin orosz űrhajós hozza majd azt vissza a Földre a jövő hétfőn.    Az űrhajósok arról is beszámoltak, hogy az űrállomáson működő távközlési eszközök segítségével figyelemmel követhetik majd a szocsi olimpiát és szurkolhatnak országuk sportolóinak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?