<p>A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.</p>
Német Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt
Hockenheim |
A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, idén pedig az ötödik pole pozíciója. Ráadásul csapattársa és legnagyobb ellenfele, a brit Lewis Hamilton - balesete miatt - csak a 16. rajtkockából kezdheti majd meg a versenyt. Utóbbi incidens miatt néhány percre félbe is kellett szakítani az edzést.
Rosberg mögött Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája zárta a második helyen az időmérőt, a harmadik rajtkockát pedig utóbbi csapattársa, a brazil Felipe Massa szerezte meg. A 67 körös Német Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.