Nem ülnek a babérjaikon a westernlovasok

westernlovas
Galánta |

Tíz megállós idei sorozata után az országos bajnoksággal csúcsosodott ki a Westernlovagló Vándorkupa 2018-as évada. Harmadszor volt közös bajnoki versenyük a vándorkupásoknak a két másik szlovákiai szervezettel (Western Riding és Rodeo Szlovák Szövetség, National Barrel Horse Associaton), és harmadszor a galántai Ezüst-tó Rancson, ezúttal az ő szervezésükben. Vezetőjük, Fazekaš Attila nyilatkozott szereplésükről.

A bajnokság előtt tavalyi két aranyérmük megismétlésében bízott. Erre egy győzelem, két második és négy harmadik hely lett a mérlegük. Nem kevés az egyetlen arany?

Nem. Nagyon elégedett vagyok. Eredményességünk is bizonyítja, nem ülünk a babérjainkon. Nagyon szoros csatákban alakult ki a végső sorrend, s mindkét gyorsasági versenyben – szlalom és hordókerülés –, s ezen belül mind a juniorok között, mind az open kategóriában lovasaink közül ketten  szinte minden számban ketten érmes helyre kerültek.

Kiragadna valamit a kiélezett küzdelmekből?

Open hordókerülésben tizenegy (!) lovas tizenhat másodpercen belüli időt futott, ami szuperteljesítmény. Elégedett vagyok mindenkivel, a bírókkal, a szervezőkkel, a versenyzőkkel. A másik két szövetség képviselői is elismeréssel nyilatkoztak a bajnokságról, amely a nézőknek is nagyon tetszett. Kellemes érzésekkel távoztam.

Mit szól egyetlen bajnokuk, a junior Carla Scholtzová (M-Club Briežky) sikeréhez?

Vártuk, számítottunk rá, bíztunk benne. Idei vándorkupás sorozatunkban is ő volt a legjobb hordókerülésben. Kategóriájában a legjobbak közé tartozik az országban, nagyon kevés lovas tudja megközelíteni. Második futamában javított, és először örülhetett bajnoki elsőségének.

Szóval jó irányban halad a Westernlovagló Vándorkupa szekere?

Úgy érzem, igen. Kiegyenlítődött a mezőny, sokkal nehezebb helytállni, hét érmünkkel mégis ott voltunk a legjobbak között. A bajnokság is jelezte, hogy évről évre javulunk, s idén is megmutatkozott, hogy a jobb lovak és a jobb lovasok visznek bennünket előre.

Érdekes

Eredmények

A WESTERNLOVAGLÓ VÁNDORKUPA (PPWJ), A WESTERN RIDING ÉS RODEO SZLOVÁK SZÖVETSÉG (SAWRR) ÉS A NATIONAL BARREL HORSE ASSOCIATION (NBHA) KÖZÖS ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, Galánta – szlalom, juniorok: 1. Timea Jasenková (Power Of Dream, Laci ranch Revúca), 2. Veronika Košťálová (Gold Burst), 3. Paulína Burdilová (Marry, mindketten Lángov dvor Trnovec n/V.); open: 1. Lucia Tomková (Top Deck Julies Snow, Ranč Olivero, Nemecká), 2. Fehér István (Hercegnő, klub nélkül, Kameničná), 3. Takács Tamás (Romeo, Takács western ranč Dlhá n/V.).
Hordókerülés, juniorok: 1. Carla Scholtzová (Kam Smart Chic Ella, M-Club Briežky), 2. Timea Jasenková (Power Of Dream, Laci Ranch Revúca), 3. Múcska Barbara (Kam Freckles Memory, Múcska western team Tomášikovo); open: 1. Lucia Tomková (Top Deck Julies Snow, Ranč Olivero, Nemecká), 2. Karin Kelementová (Goldy Dry Cody, Angud bio farma Praha-Halič), 3. Bobek László (Amoeba Chic, Kepaso Nesvady).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?