Nem minden pilóta támogatja a fejvédő használatát

Mogyoród |

<p>Nagy a vita és eltérőek a vélemények a Forma-1-es pilóták között azzal a fejvédő szerkezettel kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2018-as idénytől kezdve kötelezővé tett, s amelyet csütörtökön, a Magyar Nagydíj helyszínén mutattak be sajtótájékoztatón.</p>

Az úgynevezett "Halo", magyar fordításban "Glória" a pilóták feje fölött helyezkedik majd el, hajlított V alakban, s a kormány előtt rögzítik a versenyautók elejéhez.

 "Ha kisebb-nagyobb darabok repülnek le egy másik autóról, akkor nem hiszem, hogy meg tud minket védeni, ezért sem értem, miért van erre szükségünk" - jelentette ki Max Verstappen, a Red Bull 19 éves pilótája, akinek véleményével többek között a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője sem ért egyet.

"Buta és tudatlan dolog lenne, ha nem használnánk" - mondta Vettel, akihez hasonlóan többek között Sergio Perez, a Force India mexikói pilótája, valamint a McLaren istálló ásza, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso is támogatja a fejvédő alkalmazását.

Perez azt emelte ki, hogy a biztonságnak mindig az első szempontnak kell lennie, Alonso pedig a korábban balesetben, fejsérülés miatt elhunyt versenyzőkre utalt vissza nyilatkozatában: "Ha visszamehetnénk az időben, hogy egy ilyen eszköz használatával megmentsük az életüket, szerencsések lennénk. Hogy szép-e, vagy sem, engem teljes mértékben hidegen hagy" - mondta Alonso.

 "Kell, hogy legyen ennél jobb megoldás, mert így egy olyan szakaszba lépünk az F1 történetében, ahol túl nagy a biztonság, s közben egyre kevesebb az izgalom" - fogalmazta meg ellenvetéseit Kevin Magnussen, az amerikai Haas istálló dán pilótája, s hozzátette, a Forma-1 imidzséhez mindig is hozzátartozott az, hogy a versenyzők az életüket teszik kockára.

Nico Hülkenberg, a Renault tapasztalt német pilótája arról beszélt, hogy egyáltalán nem biztos abban, szükséges-e ez a biztonsági intézkedés: "ez az új eszköz olyan esetekben nyújt védelmet, amelyek bekövetkezésének egy az egymillióhoz az esélye."

A világbajnoki címért most is harcban álló, háromszoros bajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) más irányból közelítette meg a problémát, ő ugyanis a versenyautók súlyhatárának emelését tartja fontosnak.

"Az autóink már így is nagyon nehezek, ezért abban bízom, hogy a Halo bevezetésével jelentősen megemelik a versenygépek súlyhatárát is" - mondta, s hozzátette, szerinte a FIA elindult azon az úton, amelynek a végén teljesen körbezárt cockpitban ülnek majd az F1-es pilóták.

A Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton 14 órakor, a 70 körös futamot pedig vasárnap ugyanebben az időpontban rendezik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?