Nem kaphatnak mobilt az észak-koreaiak

jégtánc

Diszkriminált hokimezek, drága jegyek, akadozó melegvíz-ellátás– kis dél-koreai körkép a jövő pénteken rajtoló pjongcsangi téli olimpia előtt.

Még bőven van jegy

Több mint 270 ezer belépőjegy vár még gazdára a pénteken kezdődő ötkarikás játékokra. A dél-koreai szervezőbizottság (POCOG) vezetője, Li Hi Pom sürgős intézkedéseket szorgalmazott a jegyértékesítés növelésére. Jelen állás szerint a belépők mintegy 75%-a talált gazdára. A sporteseményekre néhány jegy több mint 1 millió vonba (kb. 760 euró) kerül, a megnyitóünnepségre a legdrágább helyért 1,5 millió vont kell fizetni.

Menő mezek nélkül

Az észak-koreai sportolók valószínűleg nem kaphatják meg azokat a drága ajándékokat, amelyeket a szervezők osztanak majd szét a versenyzők között. Az egyik legnagyobb dél-koreai cég, a Samsung 4000 darab, külsejében speciálisan az ötkarikás játékokra tervezett Galaxy Note 8 típusú okostelefont ajánlott fel az olimpián részt vevő sportolóknak, azonban várhatóan a 22 észak-koreai ezeket nem kaphatja meg. Ennek oka az ENSZ-nek az észak-koreaiakkal szemben érvényben lévő gazdasági szankciói, amelyek luxuscikkekre és sportfelszerelésekre is vonatkoznak.

Az olimpiai hokitornán a csapatok a Nike sportszergyártó cég felszerelésében játszanak. Azonban azt követően, hogy kiderült, az észak-koreaiak a női tornán közös csapatot indítanak szomszédjaikkal, számukra az amerikai cég nem vállalta a közös mez elkészítését, ezért azt egy kevésbé ismert finn márka gyártja le.

Szervezési gondok

A rossz körülményekre hivatkozva kétezer önkéntes jelezte az olimpia szervezőinek, hogy mégsem vállal munkát a játékokon. A szervezőknek egy hét alatt kell megoldást találniuk arra, hogy az önkénteseket szállító transzferbuszok menetideje jelentősen csökkenjen, illetve több pihenőhelyen biztosítsák a megfelelő melegvíz-ellátást, mert az egyelőre korlátozott.

Gátfutó bobos

A nigériai Seun Adigun is tagja a téli olimpiák történetének első afrikai bobcsapatának, ám számára nem új az ötkarikás légkör, hiszen 2012-ben Londonban 100 méteres gátfutásban indult.

A 32 esztendős sportoló felidézte, hogy Pjongcsang felé 2014-ben, egy texasi garázsban tette meg az első lépést. A nigériai szülők gyermekeként az Egyesült Államokban született Adigun fából és különböző hulladékokból szánkót készített magának, akkor kezdett álmodozni az olimpiai részvételről.

A női bobtriót (amelynek másik két tagja Ngozi Onwumere és Akuoma Omeoga) többször is összehasonlították már a jamaicai bobcsapat tagjaival, akik az 1988-as téli olimpián versenyeztek.

„Ez nagy megtiszteltetés, hiszen azok a srácok belekezdtek valami olyasmibe, aminek komoly hatása volt, és még most, harminc évvel később is tudják, kik ők” – mondta Adigun. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?