Nem érezte magát csalónak

Az amerikai kerekes, aki hétszer nyerte meg a Tour de France-ot, de mára minden címétől megfosztották, két és fél órás interjúban beszélt az ismert műsorvezetőnek a doppingról.

Dopping nélkül nem ment volna

A beszélgetés elején mindjárt beismerte, használt EPO-t, vértranszfúziót és egyéb teljesítménynövelő szereket is. A kérdésre, megnyerhette volna-e a Tourt hétszer egymás után ezek nélkül, így felelt: „Nem. Szerintem nem. Abban a mezőnyben nem.” Armstrong elutasította az állítást, miszerint a US Postal csapatának doppingstratégiája volt minden idők legprofesszionálisabb, legkifinomultabb és mind ez ideig legsikeresebb doppingprogramja. „Nem. Tényleg profi volt, okos, ha használhatom ezt a szót. De nagyon konzervatív is volt, kockázatkerülő és tudatos, abból a szempontból, hogy tudtuk, mi számít. Nekem csak egy verseny számított. Viszont azt mondani, hogy ez nagyobb volt, mint ami a hetvenes, nyolcvanas években Kelet-Németországban ment, talán túlzás” – mondta Armstrong.

Nemfélt a lebukástól

A kerekes elmondta, nem félt a lebukástól, mert abban az időben még ritkák voltak a versenyen kívüli ellenőrzések. „Az egész az időzítésen múlik” – jegyezte meg Armstrong, aki 1999 és 2005 között zsinórban hétszer diadalmaskodott a Touron. „Nem vagyok a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség rajongója, de a biológiai útlevél tényleg működik” – utalt a kerekes a 2008-ban bevezetett újításra, amely összegzi a versenyzők véréből és vizeletéből származó adatokat, s így keletkezik egy komplex minta. Az ettől a mintától való eltérés majdnem biztosan a doppingolás jele.

Armstrong kijelentette, a kirobbanó doppingügyében az esett neki a legrosszabbul, hogy a 2009-es Touron elért harmadik helyét is a doppingnak tulajdonították. „2005-ben doppingoltam utoljára. A visszatérésemet követően, 2009-ben és 2010-ben abszolút nem.”

Visszanyerni a bizalmat

A 41 éves kerekes kiegyensúlyozottnak tűnt az interjú során, válaszait higgadtan, érzelemmentesen fogalmazta meg. Neveket nem mondott, a csapattársaira, segítőire irányuló kérdéseket mindig diplomatikusan megkerülte. A doppingdoktorként ismert Michele Ferrarit „jó emberként” jellemezte. Saját magáról azonban önkritikusan beszélt. „Ijesztőnek” nevezte, hogy nem találta helytelennek a doppingolást, elismerte, hogy sokszor zsarnok módra viselkedett, és mindent az ellenőrzése alatt akart tartani. „Látom, hogy az emberek mérgesek rám, úgy érzik, elárulták őket. Erre minden joguk meg is van. Ez mind az én hibám, és életem hátralevő részét azzal fogom tölteni, hogy visszanyerjem a bizalmukat, és bocsánatot kérjek tőlük.”

Hiba volt a győzelmi beszéd
Az interjú során Winfrey megmutatta Armstrongnak a 2005-ös Tour végén mondott győzelmi beszédét. Ez volt az az emlékezetes alkalom, amikor a kerekes kijelentette, sajnálja a szkeptikusokat, akik nem tudnak nagyot álmodni, és akik nem hisznek a csodákban. A felvétellel szembesítve Armstrong annyit mondott: „Ez hiba volt. Csináltam pár hibát az életemben, és ez egy nagy hiba volt. Az volt az első év, amikor a győztesnek mikrofont nyomtak a kezébe, nem volt alkalmam átgondolni, mit mondok, s ez csak úgy kijött belőlem. Ma már nevetségesnek tűnik.” Armstrong megjegyezte, a tiltott szerek használata számára természetes volt: „Úgy vettem, ahogyan felfújjuk a gumikat és vizet töltünk a kulacsunkba, ez is hozzátartozik.” A kerekes megerősítette, soha nem bukott meg a doppingvizsgálaton, csupán utólag fedezték fel a tiltott szereket a mintáiban. Azt határozottan cáfolta, hogy azért utalt pénzt a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség számlájára, hogy egy pozitív tesztet eltussoljon: „Ez nem igaz. Tudom, hogy ezek után ezt senki sem fogja elhinni, de az adományom tényleg adomány volt. Akkor már visszavonultam, nekik nem volt pénzük, nekem pedig igen. Megkértek, hogy segítsek, én pedig megtettem.”

Megbánta,hogyvisszatért

Winfrey felvetette, hogy a kerekes korábban több olyan volt csapattársát, munkatársát, ismerősét beperelte, akik tulajdonképpen igazat mondtak. „Igen. Ez megbocsáthatatlan – mondta Armstrong, aki elismerte, ha valaki állított róla valamit, amelynek egy része hamis volt, más része azonban igaz, jogosnak érezte, hogy támadja. – Ha négy állításból három igaz volt, egy pedig nem, akkor talán még nem pereltem. De ha mondjuk tízből nyolc hamis volt, kettő meg igaz, akkor keményen támadásba lendültem.” Armstrong azt mondta, megbánta, hogy 2009-ben visszatért: „Ha nem teszem, most nem ülnénk itt.”

„Ez ijesztő”

Winfrey: „Helytelennek érezte, hogy doppingol?” Armstrong: „Nem.” Winfrey: „Még csak nem is tűnt helytelennek?” Armstrong: „Nem. Ez ijesztő.” Winfrey: „Rosszul érezte magát emiatt?” Armstrong: „Nem. Még ijesztőbb.” Winfrey: „Tudatában volt annak, hogy csal?” Armstrong: „Nem. Ez a legijesztőbb.” Winfrey: „Nem érezte magát csalónak, amikor tiltott szereket szedett?” Armstrong: „Abban az időben nem. Folyton azt hallottam, hogy csaló vagyok, csaló vagyok. Hát megnéztem a csalás definícióját: a csalás jogosulatlan előnyszerzés a riválissal szemben. De én ezt nem így láttam. Én úgy láttam, hogy egyenlőek a feltételek.”