Illusztrációs felvétel
Nem adtak esélyt a sereghajtónak
Hét góllal (32:25) győzött a dunaszerdahelyi csapat a sereghajtó mocsonokiak ellen a női I. kézilabdaliga 13. fordulójában, és feljött a táblázaton a harmadik helyre.
Aki nagyobb arányú, netán kiütéses sikerre számított, az nem lehetett elégedett a mérkőzés után. „Tudtuk, hogy nagyon könnyű ellenfél lesz a táblázat végén kullogó csapat. Most is minden úgy alakult, mint a tavaszi nyitófordulóban, mert már az első félidőben eldőlt a két pont sorsa. Szünet után már nem koncentráltak annyira a lányok, több hibát is vétettek, de mindvégig kezünkben volt a mérkőzés” – értékelt lapunknak Prikler Szilvia, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.