Műkorcsolya a sivatagban

<p>Két éve Katarban él, de ha elmondja, mivel foglalkozik, általában nagy nevetés a válasz. Nehéz ugyanis elhinni, hogy valaki a sivatag közepén műkorcsolya-oktató, pedig Pádár Biankával pontosan ez a helyzet.&nbsp;</p>

Az egykori magyar válogatott műkorcsolyázó már nemzetközi versenyt is szervezett a tanítványainak, és bízik sportága közel-keleti fellendülésében.  Hogyan került Katarba?Téglássy Tamarán keresztül, mert ő már öt-hat éve az Emirátusokban dolgozik. Ő adta a fülest, hogy van itt lehetőség edzősködni. Most már két éve itt vagyok.  Milyenek voltak az első benyomásai?Teljesen más itt a kultúra, ez először furcsa volt, de sikerült hamar beilleszkednem. A legtöbb kollégám ugyanis Fülöp-szigeteki, és ők sokkal közelebb állnak hozzánk nyitottságban, öltözködésben, mint az arabok.  Szokott honvágya lenni? A zöld, a fák, erdők, hegyek nagyon hiányoznak. Ami nem hiányzik, az a tél! A magyar ízek is hiányoznak, és hát persze elsősorban a család. De ők megértik, hogy ez egy olyan lehetőség, ami számomra sokat jelent. Otthon nem egyszerű az érvényesülés, mert sok edző van kevés gyerekre.  Mennyi ideig tervez Katarban maradni?Először egy évet terveztem, de fél év elteltével azt mondtam, lesz minimum kettő. Most két éve vagyok itt, de most úgy látom, hogy lesz belőle három is. De ezzel sokan így vannak, itt ragadnak. Jó a hangulat, és az is fontos, hogy az ember tudja, itt nincs olyan, hogy egyik napról a másikra megszűnik a munkahelye.  Katar egyre több sportrendezvénynek ad otthont. Ezekre el tud jutni?Persze. Voltunk kint a kézilabda Super Globe-on, ahol a Veszprém is játszott, a helyszínen szurkoltunk egy magyar motoros lány, Kiss Viki futamán, az úszókat és a tornászokat is mindig megnézzük. Ezek az események vagy ingyenesek, vagy nagyon olcsóak, mert Katar szeretne sportnagyhatalommá válni, ezért a közönségnek is igyekeznek jó lehetőségeket biztosítani. Olyan is volt, hogy fizetett szurkolókkal töltötték meg a stadiont, hogy a tévében jól nézzen ki… A műkorcsolya hogyan működik a sivatag közepén?Elég kezdetleges még az egész. Az az egyetlen olimpiai méretű jégpálya, ahol én dolgozom, egy pláza közepén van, én is a pláza alkalmazottja vagyok. A Katari Téli Olimpiai Bizottság, mert most már ilyen is van, szintén ide jár edzeni a hokisokkal, gyorskorisokkal. Most fog beindulni a curling is, ott is magyar az edző, Belleli Lajos. Két év alatt szépen kifejlődött a műkorcsolyacsapat is, versenyekre járunk, voltunk Hongkongban és egy ISU-versenyen Olaszországban is. A jégidő is nagyon sok, ahhoz képest, hogy a többi jégpálya mennyi időt biztosít a gyerekeknek. Máshol inkább hobbiszinten űzik ezt a sportot, én próbálom azt a fajta edzésmorált bevezetni, amit otthon tanultam. Nem az a cél, hogy három hónapig gyakoroljunk egy karácsonyi bemutatóra, mi egész évben készülünk a versenyekre.  Hányan korcsolyáznak Katarban?A csapatban 20-an vannak, akik már versenyekre járnak, rajtuk kívül pedig van körülbelül 50 kezdő, középhaladó gyerek az utánpótlás-kategóriában. Vannak ügyes versenyzőink, egy kislány szimplákkal kezdte, de az elmúlt két év alatt már eljutott az öt dupláig, s már elkezdtük a dupla axelt tanulni. A csoportban a legidősebb egy koreai kislány, aki már triplákat is ugrik. Ő nem nálunk tanulta meg az alapokat, de a szülei eljöttek Katarba dolgozni. Az elmúlt szezonban megrendeztük az első nemzetközi versenyünket is, ami inkább egy közel-keleti bajnokság volt, érkeztek Sardzsából, Abu-Dzabiból, Dubajból. Sajnos, a vízummal akadtak problémák, és a versenyzőknek nagyjából a fele nem tudott bejutni az országba, de remélem, idén már nem lesz ilyen gond.  

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"209008","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Hány edző foglalkozik a gyerekekkel?Ketten vagyunk a barátnőmmel, Lénárt Ildikóval, de hamarosan csatlakozik a harmadik társunk, Mándics Anna is. Ez nagyon vicces, ha találkozunk magyarokkal Dohában, és megkérdezik, mivel foglalkozom, azt felelem: „Műkorit oktatok.” Erre a válasz: „Haha, persze, jó poén, de tényleg, mivel foglalkozol?” Hát, én tényleg ezt csinálom.  A csoportjában vannak helyiek is, vagy főleg a külföldi szülők gyermekei korcsolyáznak Katarban?A legkisebbek között egyre több az arab gyerkőc, de a jelenlegi, versenyekre járó csoportban csak két katari lány van, ők testvérek. A többiek Európából, Amerikából érkeztek. A helyieknek a vallás miatt azért ez nem olyan egyszerű. Hiába van a fejükön a hidzsáb, nem minden apuka egyezik bele abba, hogy a lánya testhezálló ruhában korcsolyázzon. S mivel a műkorcsolya nem egy férfias sportnak van elkönyvelve, a fiúk inkább a hokit vagy a gyorskorit választják. Remélem, itt is nyitnak majd a sportág felé. Dubajban Zahra Larinak köszönhetően egyre népszerűbb a műkorcsolya, nagy áttörés volt, hogy ő részt vehetett nemzetközi versenyeken. A műkorcsolyázók kűrruháihoz hogyan viszonyulnak Katarban? Nem tartják őket túl kihívónak?Az edzéseken nincsen gond, hiszen általában nadrágban koriznak a gyerekek. Akkor azonban volt bennem némi félelem, amikor a versenyt rendeztük. Egyszer ugyanis előfordult, hogy egy felnőtt korcsolyázóm egy külföldi versenyre készülve kűrruhában gyakorolt, és egy katari nő kihívta az erkölcsrendészetet. Hiába volt rajta testszínű harisnya, és mutatta, hogy ő nem egy szál miniszoknyában korcsolyázik, megkérték, öltözzön át. De a gyerekversenyen végül nem volt probléma, mert a legidősebb korosztály a 13 évesek kategóriája volt. Nem tudom, egy juniorversenyen a 16-17 éves lányokra hogyan reagálnának… Mennyire szigorúak az öltözködési szabályok Katarban?Vannak helyek, ahová elmehetsz miniszoknyában és ujjatlan felsőben, például egy ötcsillagos szállodába. De az utcára nem mehetsz így ki. Viszont, akik már hat-hét éve itt vannak, azt mondják, hogy sokat lazult a hozzáállás az elmúlt években. Nyilván a változás nem egyik napról a másikra következik be. A személyes tapasztalatai milyenek?Tudom, mit engedhetek meg magamnak. Elméletileg meg kell tisztelned őket azzal, hogy rövid ujjú póló van rajtad, de a plázából nem fognak kidobni, ha ujjatlanban mész. Tisztában vagyok azzal, hová hogyan öltözhetek fel. Sokszor veszek fel ujjatlan felsőt, és egyetlenegyszer szólt emiatt valaki: egy európai hölgy, aki aznap érkezett az országba, és a repülőn kapott egy tájékoztatót erről. Kívülről szerintem félelmetesebbnek tűnik a helyzet, mint amilyen valójában, ezt több ismerősöm is mondta, miután járt Katarban. Persze vannak dolgok, amiket nem tehetsz meg: az utcán a férjeddel sem csókolózhatsz, mert azért börtön jár, nem élhetsz együtt a pároddal, ha nem vagytok házasok, de ezt is sokan kikerülik. Nagyon sok múlik azon is, milyen nemzetiségű vagy. Az indiaiak, nepáliak teljesen más elbírálásban részesülnek, mint az európaiak. A nyugatiakat sokkal jobban tisztelik, és elnézőbbek is velük szemben. Említette, hogy az utánpótláscsoportban vannak muzulmán kislányok is. Hány éves kortól kell viselniük a hidzsábot?Ez a családtól is függ. Van egy tanítványom, akit mindig csak hidzsábban láttam, és egyszer az öltözőben megláttam anélkül, s alatta rikító kék-zöld volt a haja. Egyrészt nagyon extrémek, másrészt meg teljesen eltakarják magukat. Dohában például sokan hordják az abaját, a földig érő fekete ruhát.  A tanítványaival milyen a kapcsolata?Nagyon aranyosak! Remek a hangulat, szoktunk közös programokat csinálni gyerekekkel, szülőkkel is. Van a plázában vidámpark is, év végén oda is el szoktunk menni, de közös grillezéseket is tartunk. Nincs az a versengés, rivalizálás, amit otthon mindig éreztem az edzők között és csapatokon belül is. Az is előny, hogy a pláza közepén folyamatos közönségük van a gyerekeknek, így versenyeken kevésbé izgulnak, mert hozzá vannak szokva, hogy edzések közben is nézik őket.  Edzőként milyen nehézségekkel találkozik?Hosszú távon nehéz gondolkodni. Míg otthon az történik, hogy egy fiatal korcsolyázó esetleg két-három év után edzőt vált, itt nincs ilyen, hiszen ez az egy klub van, de ha a szülők máshol kapnak munkát, akkor elköltöznek. Jó esetben a tanítványom olyan országba kerül, ahol tovább korcsolyázhat, de olyan helyre is kerülhet, ahol egyáltalán nincs lehetősége folytatni ezt a sportot.  Katar egyelőre nem tagja a nemzetközi szövetségnek, és nincs nemzetközi szintű versenyzője. Egykori vb-résztvevőként mi ott a motivációja?Nagyon örülök neki, hogy valami újnak lehetek a részese. Tudtam, hogy nem olyan korcsolyázókkal fogok foglalkozni, akik öt triplát ugranak, és nehéz lesz innen edzőként junior Grand Prix-re eljutni, de nagy kihívás egy új helyen felépíteni, egy új ország számára elérhetővé tenni azt a sportot, amit egész életemben űztem, és imádok.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?