Monterreyi tenisztorna - Babos szettelőnyről veszített

Babos Tímea
Monterrey |

Babos Tímea jó kezdés után három játszmában kikapott és kiesett a 250 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna első fordulójában. Arn Gréta szerencsés vesztesként főtáblás. A világranglistán 106. magyar játékost a hétfői játéknapon a szerb Ivana Jorovic (100.) győzte le 1 óra 54 perc alatt.

 

Honlapja szerint a 25 éves magyar játékos a 28 perces első szettben rögtön elnyerte ellenfele adogatását, majd magabiztosan szerválva lezárta az első felvonást. A folytatásban Babos 1:1, majd 2:2 után is brékelőnybe került, de Jorovic mindkétszer visszajött a meccsbe, s az utolsó játékban brékelte ellenfelét. A döntő szettben a magyar játékos 1:1 után elvette a szerb szerváját, aki újra fordított, 5:2-re elhúzott, s innen már nem volt visszaút Babos számára.

A soproni teniszező tavaly csak a döntőben kapott ki a mexikói versenyen a spanyol Garbine Muguruzától, így várhatóan jelentősen visszaesik a hétfői világranglistán.

Korábban Arn Gréta a selejtező harmadik fordulójában kikapott, de szerencsés vesztesként mégis feljutott a főtáblára, és első ellenfele magyar idő szerint 19.30 óra körül a spanyol Lara Arruabarrena lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?