Michael Schumacher visszatér a Forma-1-be

Hamburg |

<p>Három év szünet után visszatér a Forma-1-be a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, aki a 2010-es szezonban a Mercedes GP pilótája lesz.</p>

Ezt a stuttgarti istálló jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a megállapodást kedden írták alá.

Schumacher egyéves szerződést kötött a pilótáknál és a konstruktőröknél is címvédő Brawn GP-ből alakult Mercedesszel, így újra együtt dolgozik majd Ross Brawnnal, akivel a Ferrarinál hét egyéni és hat konstruktőri vb-elsőséget gyűjtött be. Lapértesülés szerint a 41. születésnapját január 3-án ünneplő sztár évi 7 millió eurót keres majd új csapatában.

Schumacher 2006 végén vonult vissza, s az idén úgy tűnt, hogy a Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett Felipe Massa helyére "beugrik" a Ferrarihoz. Ebben végül egy korábbi motorbalesetből visszamaradt nyaksérülése akadályozta meg.

"Három évre tervezünk, és a világbajnoki címekért szeretnénk harcba szállni - mondta Schumacher a bejelentést követően. - Ross Brawn novemberben hívott fel a visszatérésemmel kapcsolatban, és azt hiszem, ez adta meg a végső lökést a döntésemhez. A célom természetesen az, hogy minél többször dobogóra álljak."

A 91-szeres futamgyőztes hozzátette, hogy egyáltalán nem tekinti magát az istálló elsőszámú versenyzőjének, mint ahogyan pályafutása során sosem tette.

"Egyébként úgy érzem magam, mint egy 12 esztendős gyerek, aki örömében legszívesebben össze-vissza ugrándozna. Nagyon boldog vagyok azért is, mert visszaadhatok valamit a Mercedesnek abból a rengeteg támogatásból, amelyet pályafutásom korai szakaszában kaptam tőlük."

Az F1 történetének legsikeresebb versenyzője egyelőre nem rendelkezik az induláshoz szükséges szuperlicenccel, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabályzata szerint csak olyan pilóta kaphat meg, aki az elmúlt három évben legalább 15 viadalon rajthoz állt. Schumacher ennek a követelmények nem felel meg, mert utolsó futamát 2006. október 22-én, Brazíliában teljesítette. A szuperlicenc iránti kérelmet a német szövetség nyújthatja be a FIA-nak, legalább 14 nappal az első verseny előtt, amely március 14-én lesz Bahreinben.

A hürth-hermülheimi születésű versenyző az alacsonyabb kategóriákban a Mercedesnél kezdte karrierjét, mielőtt 1991-ben bekerült volna az F1-be.

A stuttgartiaknál Schumacher csapattársa a szintén német Nico Rosberg lesz. A Forma-1 történetében eddig még sosem fordult elő, hogy mindkét Mercedest hazai pilóta vezesse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?