Medgyes Sinan: Csak a Fradi, a Paks és a Fehévár emelkedik ki a mezőnyből

Sinan
Zalaegerszeg |

Tavaly tavasszal még a DVTK-val ünnepelhette a feljutást, az új szezont viszont már Zalaegerszegen kezdte. A dunaszerdahelyi származású Medgyes Sinan az Újpest ellen már gólt is szerzett új csapatában, amelynek azonban a bentmaradáshoz javulnia kell hazai pályán. A 30 éves balhátvéddel a héten folytatódó bajnokság kapcsán beszélgettünk.

Milyen hangulatban várja a csapat a tavaszi rajtot?

Jó hangulat van az öltözőben, az utolsó felkészülési meccsen, a Kozármisleny ellen is nyertünk 5:1-re, és jól is játszottunk. De izgatottak is vagyunk, hogy megnézzük, mire vagyunk képesek, mire lesz elég a teljesítményünk a bajnokságban.

Az őszt EKL-selejtezővel kezdték az eszékiek ellen, de aztán fokozatosan a kiesés elleni harcba csúsztak bele az NB I-ben. Mi hiányzott ahhoz, hogy békésebb vizekre evezzen a csapat?

Nyáron sokat változott a keret, én is akkor érkeztem, de nagyon sokan el is mentek. Újra kellett építeni a csapatot. De nincsenek nagy pontkülönbségek a tabellán, hat ponttal vagyunk lemaradva a középmezőnytől, ha megnyerünk egymás után két meccset, már ott is vagyunk. Nem hiányzik hozzá sok, nincsen végzetes lemaradásunk. Ősszel voltak meglepetésgyőzelmeink is, de hazai pályán mindenképpen jobban kellene szerepelni, itthon kevés pontot szereztünk, ezek hiányoznak a leginkább, ebben javulni kéne.

A rúgott gólok (21) tekintetében sok csapat áll hasonló vagy csak minimálisan jobb mutatóval, a kapott gólok (36) esetében viszont csak az Újpest „közelíti meg a Zetét…

Ezen próbáltunk is javítani a felkészülési időszakban, hogy minél kevesebb gólt kapjunk. De nagyobb gondnak éreztem, hogy hazai pályán kevés pontot szereztünk. Az idegenbeli tabellán végig ott voltunk az első ötben-hatban, a hazain viszont utolsók vagyunk.

Ennek megváltoztatására mit lehet kitalálni, miilyen ötletei voltak a menet közben érkezett régi-új vezetőedzőnek, Márton Gábornak?

Egyelőre arra helyeztük a hangsúlyt, hogy stabilabb legyen a védekezés. Hogy meglegyen a nulla hátul, és előrefele pedig jók vagyunk, az 1-2 rúgott gól mindig megvan.

Egy az ön nevéhez is fűzödik, az Újpest elleni találat ráadásul pontot mentett a ZTE-nek a 86. percben (1:1). Az volt a legjobban sikerült meccse az ősszel?

Talán ez is azok közé tartozott. A Fradi elleni első félidő is nagyon jól sikerült szeptemberben, sajnos a félidőben sérülés miatt cserét kellett kérnem. De az Újpest ellen is a szokásosan alakultak a dolgok: ha a meccs összképét nézzük, a gólon kívül szinte nem is volt helyzete se nagyon a liláknak, aztán majdnem kikaptunk… Rúgtunk két kapufát, üres kapus ziccert hagytunk ki és hasonlók. Simán rúghattunk volna hármat-négyet.

De azért az első góljáért így is „meg kellett fizetnie” az öltözőben?

Igen, meg kell majd hívnom a csapatot vacsorára valamikor. Ez még nem valósult meg, mert egyelőre még vannak előttem szülinaposok és mások is, egyelőre még nem kerültem sorra. Ha épp a bentmaradást fogjuk ünnepelni vele, akkor jobban is fognak esni a falatok...

Visszatérve a bajnoksághoz: hogy érzi, kik fognak búcsúzni, kinek a kárára maradhat bent a Zalaegerszeg?

Játszottunk már meccset mindenkivel, így elég jó képet kaphattunk a riválisokról. Annak ellenére, hogy jelenleg csak második, a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, és most a Paks és a Fehérvár is némileg. Az összes többi csapat lényegében ki-ki meccseket játszik egymással, azaz bárkit megverhetünk mi is. Tavasszal jön hozzánk a Mezőkövesd, utána a Kecskemét is, a közvetlen riválisaink, ami előnyünkre válhat

Az elmúlt szezonokban több csapatnál is szerepelt, a Pakssal inkább az élmezőny felé kacsintgatott, az MTK-val és a DVTK-val pedig a feljutás volt a célja az NB II-ben. Nagy váltás, hogy ezúttal a kiesés elleni küzdelem lett a meghatározó?

Amikor Budafokon játszottam, hasonló helyzetben volt a csapat, mint most a ZTE, azzal a különbséggel, hogy az egy frissen feljutott gárda volt az NB II-ből. Zalaegerszegen viszont megvan a minőség, megvannak a játékosok az NB I-hez. Viszont, ahogy említettem, kicsik a különbségek a csapatok között. Nem mondhatjuk, hogy 10 vagy 12 pontot hozva már biztos a bentmaradás, mert két meccs, és már a tabella közepén vagyunk. A veszélyzónába kerülve mindig csak azt nézzük, hogy a következő meccset nyerjük meg.

Az utóbbi négy idényben a ZTE a hatodik csapata. Mennyi időre köti a szerződése a zalaiakhoz?

Hároméves szerződést írtam alá, de a mostani focivilágban gyorsan változnak a dolgok. Remélhetőleg bent maradunk az NB I-ben, az NB II-ről nem is gondolkodok. Minél tovább szeretnék az élvonalban szerepelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?