Massa már passzív kommunikációra képes

Budapest |

<p>Felipe Massát egyre sűrűbben ébresztik fel, amely során aktív kommunikációra képes: ha beszélnek hozzá, akkor visszajelzéseket ad, kezét-lábát mozgatni tudja, ez mindenképpen jó jelnek tekinthető - mondta a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn reggel.</p>

Felipe Massát, a Ferrari Forma-1-es brazil pilótáját a Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén érte baleset: az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rúgó fejen találta. Massa ezután óriási sebességgel a gumifalnak csapódott. A versenyzőt koponyatöréssel szállították be az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) intenzív osztályára, ahol egyórás előkészítés után megoperálták.
    Bocskai István közölte: bizakodóak, reményeik szerint elkezdődik egy lassú felépülés. Hozzátette: vélhetően nem történt különösebb károsodás, de még nincsenek a gyógyulás azon fázisában, amikor ezt ki lehet jelenteni.
    Ismertetése szerint az elmúlt órákban elvégeztek egy ultrahangvizsgálatot Felipe Massán, amelynek a célja az volt, hogy megállapítsák, felgyülemlett-e víz a sérült beleiben. Mint mondta, a vizsgálat eredménye megnyugtató volt.
    Közölte, hogy hétfőn újabb CT-vizsgálatot végeznek majd el az orvosok, hogy kontrollálni tudják az előző napi hasonló vizsgálat eredményeit.
    Arra a kérdésre, hogy a CT-vizsgálatokból tudható-e, hogy a versenyző agya megsérült-e, Bocskai István azt mondta: az eredmények bizakodásra adnak okot.
    "Semmiféle olyan aggodalomra okot adó jelzést nem vettek az orvosok a CT-eredményről, amely ezt kimutatná, de (...) korai lenne bármilyen kijelentést tenni" - fogalmazott a szóvivő.
    Hangsúlyozta: az orvosok és az ápolók mindent megtesznek a pilóta felépüléséért. Kiemelte, hogy Európa egyik legkorszerűbb kórháza a Honvédkórház (vagyis az ÁEK), és egy olyan csapat dolgozik a versenyző gyógyulásán, amelynek tagjai misszióban tapasztalatot szerzett katonaorvosok.
    Mint mondta, olyan szakemberek végezték a műtétet, akik nagyon extrém sérülésekkel is foglalkoztak missziós tevékenységük során.
    Felipe Massa 2002 óta versenyez az autósport elitkategóriájában, eddig 116 futamon indult, 11 alkalommal intették le elsőként, és 15-ször rajtolt az élről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?