Magyar Nagydíj - Massa állapota változatlanul stabil

Budapest |

<p>Továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil az állapota Felipe Massának, a Forma-1-es Ferrari brazil pilótájának, akit a Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen talált egy leszakadó alkatrész, a Hungaroringen.</p>

Ezt kórházi forrásból tudta meg az MTI.
    Massát szombaton koponyatöréssel szállították be az Állami Egészségügyi Központ intenzív osztályára, és egyórás előkészítés után megoperálták.
    Az MTI információja szerint a versenyző további 48 órán át lélegeztető-gépen marad, és majd csak azt követően lehet megtudni, nem történt-e maradandó károsodás a szervezetében. Az orvosok reménykednek benne, hogy nem így lesz, mert az állapota stabil.
    A kórházban kialakítottak egy szobát a pilóta várandós feleségének: Rafella a család többi tagjával együtt Sao Pauló-i otthonukban látta televízión férje balesetét, és nem sokkal később útnak indult a magyar fővárosba. A pár 2007 novemberében házasodott össze, és idén novemberre várják első gyermeküket, akit ugyancsak Felipének fognak hívni.  
    A tavalyi világbajnokságon ezüstérmes Massát a szombati kvalifikáción az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rúgó fejen találta, aminek következtében óriási lendülettel, egyenesen a gumifalnak csapódott.
    Massa 2002 óta versenyez az autósport elitkategóriájában, eddig 116 futamon indult, 11 alkalommal intették le elsőként, és 15-ször rajtolt az élről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?