Ma este Litvánia–Szlovákia vb-selejtező

<p>A szlovák futballválogatott ma (20.15) Vilniusban Litvánia ellen kezdi meg a világbajnoki selejtezőket. Kellemetlen ellenfél vár Hamšíkékra, ráadásul műfüves pályán kerül sor a mérkőzésre. Nehéz összecsapásra számít a Stanislav Griga–Michal Hipp edzőpáros, amely mindenképpen győzelemmel akar rajtolni.</p>

A litvánok eddig még egyetlen jelentős tornára sem jutottak ki, de gyakran megkeserítették a favoritok dolgát, a legutóbbi Eb-selejtezők során idegenben legyőzték a cseheket. Idén májusban barátságos meccsen 0:0-ra játszottak az Eb-re készülő oroszokkal.

„Tudjuk, hogy rendkívül kellemetlen együttes vár ránk, amelynek nincsenek kimondott sztárjai, de a zömében külföldön szereplő játékosok összeszokott kollektívát alkotnak, és rendkívül fegyelmezetten futballoznak. Remélem, a pozsonyi műfüves edzések után a fiúk a számukra furcsa borítású vilniusi pályán is hozni tudják a formájukat. Nem lesz könnyű dolgunk, de bízom benne, hogy sikeresen rajtolunk” – hangsúlyozta Michal Hipp, a szlovák válogatott egyik szakvezetője.

„Rendkívül fontos, hogy miként kezdjük a selejtezősorozatot. A dánok elleni főpróba rendkívül tanulságos volt a számunkra. Az biztos, hogy olyan játékkal, mint amit Odensében a szünetig nyújtottunk, nem lenne esélyünk a továbbjutásra – nyilatkozta Stanislav Griga a szenci sajtótájékoztatón. – Viszont a második félidő megmutatta, hogy ha játékosaink példásan küzdenek, akkor képesek győzni a kontinens első tíz válogatottja közé tartozó csapat otthonában is. Bízom benne, hogy ott folytatjuk, ahol Dániában abbahagytuk, és jó eredményt érünk el Litvániában.”

„Kiegyenlített a csoportunk, amelynek nincs kimondott szuperfavoritja, akitől félnünk kellene. De senkit sem szabad lebecsülnünk, szerénynek kell maradnunk, csak így juthatunk ki a vb-re” – mondta lapunknak Marek Sapara, a Trabzonspor középpályása, aki kiválóan játszott az odensei találkozón. – Nagyon régen nem játszottam műfüvön, de remélem, Vilniusban nem ez fog dönteni.”

László Csaba, a litvánok magyar kapitánya bizakodik a találkozó előtt: „Azért különösen jelentős számunkra a nyitómeccs, mert utána háromszor idegenben lépünk pályára. A szlovákok elsősorban vendégként veszélyesek, hiszen idén Törökországban és Dániában is nyerni tudtak. Minden mérkőzést meg akarunk nyerni, ez most sincs másként. A jó rajt lökést adna a csapatnak.”

A két válogatott még nem játszott egymással hivatalos mérkőzést, de két nem hivatalos meccsen már találkoztak: 1992-ben Litvániában 1:0-ra nyertek a szlovákok, egy évvel később Dunaszerdahelyen 2:2- vel zárult az összecsapás.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?