Léván kinyílt az I. jégkorongliga kapuja

lévai hoki

Tizenhárom év után ismét a második vonalban szerepelhetnek a lévaiak, a HK jégkorongozói ugyanis a 2019/2020-as évadot már az St. Nicolaus I. ligában kezdhetik. 

Az alapszakasz utáni előcsatározások során a II. liga nyugati csoportjának bajnokaként először az ezüstérmes púchoviakat késztették megadásra, majd a keleti csoport legjobbjának bizonyult rimaszombatiak ellen is eredményesek voltak. A legnagyobb falatnak aztán már az osztályozóban az I. liga sereghajtójaként végzett prešoviak ígérkeztek, ám a kelet-szlovákiaiak elleni nehéznek vélt akadályt is könnyedén vették. A meccssorozat utolsó viadalán 9:0 arányban valósággal lehengerelték az ellenfelüket. Így a legfrissebb sikerekből fakadóan a kosárlabda után a jéghoki lett a mintegy harmincháromezer lakosú város második legnépszerűbb sportága.


„Voltaképpen valamennyi mérkőzésen pazar teljesítményt nyújtottunk, a játékosok közötti kapcsolat is példaértékű volt, és a sportlétesítmény felszereltsége sem hagyott kívánni valót maga után. A szurkolókról nem is beszélve, akik feldobták a csapatot, a hazai megmérettetésekre kétezer néző is kilátogatott, az idegenbeli összecsapásokon pedig úgyszólván hazai környezetet biztosítottak kedvenceiknek. És persze nagy elismerés illeti Jaroslav Matejov edző munkáját! – vélekedett Marcel Ozimák, a lévaiak sportigazgatója, aki már négy hónappal az alapszakasz befejezése előtt kinyilvánította, hogy legfontosabb céljaik között szerepel a bajnoki cím megkaparintása. Kikötését tisztességesen túlszárnyalta az alakulat.


És mit ígér a jövő? A sikert kivívó kollektíva tagjai március végéig még levezető edzéseket végeznek, majd júliusig szabadot kapnak. A vezetőség azonban megszakítás nélkül folytatja munkáját. „Elkezdtünk tárgyalni a kiszemelt jégkorongozókkal, rengeteg az érdeklődő. Magától értetődően senkit sem küldünk el, ellenben ha valaki netán máshol képzeli el a jövőt, nem gördítünk akadályt távozása elé. Saját neveltjeink is bebizonyíthatják képességeiket. Az új bajnokságban ugyan nincsenek eget rengető céljaink, ám a playoffról nem szeretnénk lemaradni. Elsősorban a tehetséges tinédzsereket szeretnénk felkarolni és támogatni” – vázolta jövőbeni elképzeléseit Marcel Ozimák.
Említésre méltó, hogy hatékony együttműködésre törekednek az aranyosmaróti és a nyitrai klubbal. A szakmai párbeszédeken kívül játékoscserékben is gondolkodnak. Vasárnap nagy sikerű találkozót szerveztek a szurkolók számára az egyik lévai kereskedelmi központban, ahol közös fotózásra és autogramosztogatásra is sor került. A résztvevők apró ajándékokkal térhettek haza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?