Sport

Közép a Dél ellen futballozik Galántán

Galánta | Hiánypótló teremfocitorna zajlik holnap (kezdés. 13.00) a galántai sportcsarnokban, ahol nyolc V. ligás csapat csatázik Pata polgármesterének kupájáért. A Közép kontra Dél nevet viselő rendezvény első felvonásán az V. liga azonos nevű csoportjában játszó alakulatok mérik össze tudásukat.
Ágh István

2019. január 11. 09:30

Illusztrációs felvétel⋌(Lelkes Vince felvétele)

Az FC Pata és a helyi községi hivatal szervezésében életre hívott erőpróbán a kollektívák a Galántai és a Nyitrai járásból kerültek ki. A Horné Saliby–Malá Mača–Šoporňa–Váhovce együttese alkotta négyesfogat a déli, a Báb–Rumanová–Veľké Zálužie–Pata összetételű kvartett pedig a középső csoportot képviseli.


A sorsolás előtt a szervezők két együttest (Pata, Šoporňa) a tabellán elfoglalt pozíciójuk alapján kiemeltek, a többieket pedig úgy sorolták be a két négytagú csoportba, hogy azokban a déli és a középső csoport két-két kollektívája küzdjön a győzelemért. A csoportbeosztás – A csoport: Pata, V. Zálužie, H. Saliby, Váhovce. B csoport: Báb, Šoporňa, Rumanová, M. Mača.


A felsőszeliek immár új edző vezetésével utaznak Galántára. „Nálunk Pavol Šuták helyébe Ján Čirik került, munkáját egyik futballistánk, Kalocsai Enrico segíti. Egyébként a Pata ötletét jónak tartom. Térségünkben hiánycikk a teremfoci, végre a felnőttek is megmérettethetnek. A hosszúra nyúlt téli pihenő során felgyülemlett kalóriákra, a kedvezőtlen időjárási viszonyokra való tekintettel szükség van a mozgásra, a teremfocira. A mieink téli felkészülése január 15-én kezdődik, pénteken azonban tornaterembe vonulunk, ahol a teremfocit gyakoroljuk” – nyilatkozta lapunknak Jakubecz György, a felsőszeliek klubelnöke.


A résztvevők minimum négy párharcot vívnak, hiszen a csoportmeccsek befejezése után mindannyian a negyeddöntőben folytatják. Egy mérkőzés játékideje 15 perc. A teremtornára ellátogató nézőkre a foci mellett tombola vár, melynek fődíja két belépőjegy a német Bundesliga január 27-ei Bayern München– VfB Stuttgart találkozójára. Ha a kezdeményezés kedvező visszhangra talál, akkor jövőre is lesz teremtorna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Közel 200 Fidesz-ellenes tiltakozás lesz

Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal

Holttestet találtak egy parkoló autóban Füleken

Arsenal–Chelsea futballrangadó a képernyőn

Többen meghaltak és megégtek egy mexikói üzemanyag-vezeték robbanásában

Szociális vállalatok segíthetnek az alacsony műveltségű állástalanoknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?