Kilenc szlovák érem a víziszlalom Eb-n

Dunacsún |

<p>Története legeredményesebb Európa-bajnokságát tudhatja maga mögött a szlovák víziszlalomcsapat: öt aranyérmet, két ezüstöt és két bronzot szerzett a hétvégén.</p>

A szlovák csapatnak már csak azért is oka van az örömre, mivel csak az öt olimpiai számban négy aranyat és két ezüstöt szereztek a házigazda ország sportolói.

A hajórajok szombati versenyei után még „csak” egy arany és egy bronz volt a szlovák mérleg, az egyetlen aranyat a Michal Martikán vezérletével versenyző kenu egyes raj szerezte. Az éremeső másnap, az egyéni versenyben jött el – a férfi kenu egyesben például csak szlovák versenyző állhatott dobogóra. Martikán különösen elemében volt, hiszen második aranyát is megszerezte, összességében pedig tizenegyedik Európa-bajnoki elsőségét könyvelhette el.

„Fantasztikus szurkolók előtt versenyezhettünk, és bízom benne, hogy egy év múlva a világbajnokságon még többen buzdítanak majd minket. A víz kiszámíthatatlan, mindig meg tud lepni valamivel, többek között ezért is ez a legszebb sport a világon. Most jól kijött a futam, csak néha-néha bizonytalanodtam el egy kicsit” – vélekedett második aranya után a szlovák kajakos.

A leginkább kuriózumba illő elsőséget Katarína Macová szerezte az Eb-n új versenyszámként debütáló női kenuegyesben – a pályán kihagyott egy kaput, ötven másodperces büntetéssel sújtották, de ugyanez a bravúr sikerült az összes többi döntősnek is. Még soha nem volt rá példa, hogy valaki ilyen súlyos büntetéssel legyen Európa-bajnok.

„Jól éreztem magam a vízen, de bánt a kihagyott kapu. Utána már csak azért küzdöttem, hogy mentsem, ami menthető, és legalább érmet szerezzek. Végül nyertem, ezt magam sem hittem el – miután a célba értem, ösztönösen tettem egy illetlen gesztust, de akkor még nem tudtam a végeredményt. Most már csak nevetni tudok ezen” – nyilatkozta Macová.

Jana Dukátová három érmet is szerzett, kajakban aranyat, kenuban ezüstöt, a K1-es rajjal pedig stílszerűen egy bronzot. „A nézők hajtottak minket, és örülök annak, hogy az időjárás is kedvezett nekünk. Ez az Eb-aranyérem a számomra legalább annyira értékes, mint a világbajnoki címem. A hazai környezet miatt előnyben voltunk, s nem is fáradtam el, pedig rajthoz álltam két kategóriában is. A kenuban szerzett ezüstöt is becsülöm, mivel nem vagyok a szám specialistája. Kellemesen sokkoltak a történtek” – nyilatkozta Dukátová. A rendező ország versenyzői óriási fölénnyel végeztek az élen az éremtáblázaton – 5-2-2-es mérlegükkel szemben a második csehek mindössze egy aranyat és három ezüstöt szereztek. Összesen nyolc ország örülhetett valamilyen éremnek. Szlovákia Eb-örökmérlege is impozáns, az ország képviselői 31 aranyat, 17 ezüstöt és 12 bronzot szereztek az eddigi tizenegy kontinenstornán. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?