Kikaptak a rimaszombatiak

Rimaszombat |

<p>Második hazai meccsüket is elveszítették tavasszal a rimaszombatiak &ndash; a II. liga 24. fordulójában a nagymihályiaktól kaptak ki 2:0-ra. A bíró összesen három gólt érvénytelenített: kettőt közülük a hazaiak lőttek, egyet a vendégek.</p>

„Meccsről meccsre jobbak leszünk” – ígérték a rimaszombatiak első tavaszi mérkőzésük után, amelyet 2:1-re elvesztettek az éllovas Podbrezovával szemben. A Geri Gergely vezette gárda ezután két 0:0-s döntetlent ért el idegenben, a nagymihályiak elleni találkozót pedig kifejezetten jól kezdték – többet támadtak ellenfelüknél, és Nilaš gólt is fejelt, ám a játékvezető ezt les miatt érvénytelenítette.

„Az első negyedórában komoly gondjaink voltak. Ki kell emelnem, hogy bármennyire kicserélődik is a keret Rimaszombatban, itt mindig jó focit játszanak” – nyilatkozta Ondrej Duda, a Zemplín vezetőedzője. Csapata azonban húsz perc után alkalmazkodott a hazaiak játékához, akik ettől kezdve nem nagyon kerültek helyzetbe.

Ziccerbe került viszont a vendégek legjobbja, a gyors szélső, Georgii Gamkrelidze (aki korábban egy szezonon át Rimaszombatban is futballozott), és szemtől szemben Prošovskýval nem is hibázott – 0:1. „Sok barátom van itt, és mindig szívesen térek vissza Rimaszombatba. Ez nekem is esély arra, hogy bizonyítsam, teljes joggal játszottam itt, nem csak úgy idehoztak” – mondta a lefújás után a grúz származású középpályás, akinek ukrán állampolgársága is van. Gamkrelidze később a bajnokság legjobb góllövőjének, Hamuľaknak adott nagyszerű labdát, de a csatár hiába lőtt a hálóba, a bíró les miatt ezt a gólt sem adta meg.

A második félidő elején ismét a rimaszombatiak játszottak mezőnyfölényben, és ismét gólt szereztek – de ezt se adták meg: Čertík ívelt szabadrúgása után a kapusról kipattant a labda, Nilaš kotorta be a hálóba, ám a partjelző szerint lesen állt.

Ennél nagyobb helyzetük már nem adódott a hazaiaknak, a gyors kontrákra játszó vendégek viszont többször is meleg helyzetbe hozták Prošovskýt. A csereként beállt rimaszombati kapus (Bréda a 16. percben Hamuľakkal ütközött, és megsérült) Regáli lehetőségét még védte, a 79. percben azonban Hamuľak tizenegyesével szemben már tehetetlen volt – 0:2.

„Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, és gratulálok a csapatomnak ahhoz, hogy mindent kiadtak magukból, harcoltak, hajtottak. Ez lehet az út, amin járnunk kell – értékelte a mérkőzést Geri Gergely. – Természetesen nem jött minden össze, mi is látjuk, hol vannak még hiányosságaink. Viszont azt is gondolom, hogy a bíró komolyan befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Ha nem segít az ellenfélnek, nem nyertek volna.”

A kérdéses jeleneteket (három meg nem adott gól, egy kezezés a vendégek tizenhatosában, illetve a tizenegyest megelőző momentum, amikor Migaľa ütközött a vendégek játékosával) a meccsellenőr is többször visszanézte videón, s értesüléseink szerint a játékvezető minden döntését jogosnak és helyesnek ítélte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?