KFC: a játék már javul, de elmaradt a győzelem

scholtz
Komárom |

A II. labdarúgóligában a hetek óta gyengélkedő komáromi KFC a hétvégén a 8. helyen tanyázó FC Petržalka együttesét fogadta.

A nagyon várt mérkőzésen nem esett gól, s a hetedik volt abban a sikertelen sorozatban, amelyben a komáromi csapat csak 4 gólt lőtt, és mindössze 3 pontot szerzett. A pozsonyiak elleni meccsen a KFC nagyon hajtott, jobban akarta a győzelmet, mint a fővárosiak, de ismét kimaradtak a gólhelyzetek. 

A komáromi meccs első félórájában jobbára csak adogatás volt a két tizenhatos között. A csapatok amolyan ráérős focit játszottak. Az első félidő utolsó negyedórájában a komáromiak jóvoltából történt némi változás, és a lilák kezdtek veszélyesebbek lenni a ligetfaluiak kapujára. A 33. percben Pinte ijesztett rá először Kamenárra, a vendégek kapusára, de a labda centiméterekkel mellé ment. Három perccel később ismét Pinte próbálkozott távoli lövéssel, sikertelenül. Erősödött a komáromi nyomás, és a 40. percben játszódott le a meccs legszebb akciója. Fokaidisz szöktette Domonkost a bal oldalon, aki egy csellel túljutott a jobbhátvéden, és az ötös sarkáról pontosan gurított vissza Fokaidisz elé a tizenhatos vonalra – a fiatal görög lövése a felső kapufán csattant.

A II. félidőben végig aktívabbak voltak a Duna-partiak. A 48. percben Domonkos mesterien ívelt be egy szabadrúgást a tizenhatosba, ahonnan Šimko fejelt kapura, hajszállal mellé. Pár perccel később a hazaiak negyedik szögleténél Kamenár kapus a labda mellé nyúlt, Fokaidisz érkezett, s fejéről a kapuba tartó labdát Piroska szintén fejjel csúsztatta a felső léc fölé. A második félidő második felében a vendégek is veszélyeztettek kétszer. A komáromi kapus, Leckéši mindkét alkalommal bravúrral védett. A mérkőzés utolsó perceiben a komáromiak még rohamoztak Kamenár kapujára, de bevenni már nem tudták. A komáromiak rászolgáltak arra, hogy megtörjék a jeget, jobban játszottak ellenfelüknél, de nagy igyekezetük ellenére sem sikerült gólt lőniük.

A következő fordulóban a sereghajtó tőketerebesiek otthonába látogat a csapat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?