Júniusban lesz csak eredménye Semenya vizsgálatának

Johannesburg |

<p>Csak júniusra lesz meg Caster Semanya nemiségi vizsgálatának eredménye, így a női 800 méter dél-afrikai világbajnoka addig biztosan nem versenyezhet.</p>

A Dél-Afrikai Atlétikai Szövetség (ASA) kedden még arról számolt be, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) ígéretet tett: gyorsan lezárja a tavaly augusztus óta húzódó ügyet. Az IAAF ugyanakkor külön kérte, hogy a teszt eredményéig az ASA ne engedje versenyezni a 19 éves futót.
A fiatal atléta kedden úgy nyilatkozott, hogy idén mindenképpen visszatér, azt viszont hangsúlyozta, hogy az IAAF eljárása megalázó a számára, és alapvető emberi jogait sérti.
Semenya - aki hazájában nemzeti hős lett - a "semmiből" tűnt elő három héttel a vb előtt, és Berlinben 1:56.72 perces, kiváló idővel nyert. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?