Jó hangulat, rekordrészvétel Bősön

futas
Bős |

A koronavírus-járvány időszakában sem szünetelt, idén viszont már minden az eredeti forgatóköny szerint zajlott a Bősi Futáson, melynek nyolcadik felvonásán rekordrészvétel került a határokon túl is közkedvelt rendezvény krónikájába.

„Összesen 315-en, gyermekek és felnőttek, álltak rajthoz viadalunkon. A megszokott távokon, öt és tíz kilométeren (felnőttek), a legapróbbak pedig 100, 200 és 500 méteren próbálhatták ki magukat. Sokan voltak a Csallóközből, de további szlovákiai városokból és falvakból, Magyarországról és Csehországból is eljöttek versenyünkre. A rajtlistát böngészve arra lettem figyelmes, hogy romániai és ausztriai klubot képviselő futó is volt a versenyen. A felnőtteknél 96-an neveztek az 5 kilométeres futásra, a hosszabb távon 62-en dacoltak a kilométerekkel. Ami a gyermekeket illeti, legtöbben az ovisok korcsoportjában versenyeztek, ők 67-en voltak. Amit külön kiemelnék, a győri Egy a világunk Alapítvány színeiben kerekesszékesek is teljesítették a kijelölt távot” – sorolta a részleteket lapunknak Király Mátyás, a Bősi Futóklub elnöke.

A főszervező és a klubtagok zöme ezúttal nem húzott futócipőt, ők a viadal zökkenőmentes lebonyolításával voltak elfoglalva. Ennek ellenére néhányan közülük a versenypályán is rivaldafénybe kerültek, abszolút sorrendben az élen végeztek.

„A résztvevőknek célba érés után egyedi öntvényérmet adtunk, a rekordlétszámra való tekintettel már-már éremszűkében voltunk. A korosztályok nemenkénti dobogós helyezettjeit serleggel díjaztuk. Ami az abszolút sorrendet illeti, a tíz kilométeres távon leggyorsabb férfit és nőt városunk polgármesterének, az öt kilométeres táv leggyorsabb versenyzőit pedig futóklubunk kupájával jutalmaztuk. De mindenki, aki célba ért, győztesnek számított. A résztvevőknek természetesen frissítővel is szolgáltunk. Kabalafiguránkkal, a hollóval kedvükre pacsizhattak, fotózkodhattak az érdeklődők. Újdonságnak számított, hogy lüktető diszkózenével igyekeztünk motiválni, iramot diktálni a futóknak. Szívünket-lelkünket beleadva dolgoztunk hónapokon keresztül azért, hogy ez a nap valóra válhasson. Az arcokról sugárzó intenzív boldogságérzet, a temérdek pozitív visszajelzés alapján állítom: a befektetett munka megtérült. Köszönjük a városi önkormányzatnak a támogatást, a szervezőgárda tagjainak az önfeláldozó munkát. Jövőre folytatjuk” – foglalta csokorba sikeres futóversenyük újabb felvonásának legfontosabb ismérveit Király Mátyás.

Érdekes

A VIII. Bősi futás abszolút győztesei

5 km – nők: Straka Alföldi Mónika (Dunaszerdahely) 20:57. Férfiak: Póda Csaba (Bősi Futóklub) 19:22.

10 km – nők: Sass Diána (Érd) 43:10. Férfiak: Tomáš Gašparík (Bősi Futóklub) 39:28.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?