Jegesmedvék ünnepeltek Érsekújvárban

érsekújvári hokisok

Hat jelenlevő szurkolója nagy örömére győzelemmel zárta a nem túl fényes októbert a DVTK jégkorongcsapata, amely a Tipsport Liga 19. fordulójában 3:0-ra győzött Érsekújváron.

A miskolci Jegedmedvék aránylag jól kezdték a szezont, szeptemberben a középmezőnyben tanyáztak a tabellán. Az október azonban nagyon rosszul sikerült a tavalyi magyar ezüstérmesnek: tíz meccsből csak egyetlenegyet nyertek meg. A klubvezetés lépett is, leigazolta a válogatott kapust, Vay Ádámot. Az alacsonyabb szintű tengerentúli bajnokságokban edződött hálóőr pedig a lehető legjobban debütált – szerda este gólt sem kapott Érsekújvárban.

„Arra vágytam, hogy a magam száz százalékát hozzátegyem a többiekéhez, mert ez csapatmunka volt, a fiúk támogatása is kellett a shotouthoz. Hálás vagyok, hogy mindig ott voltak, amikor kellett. Látom a csapattársaim szemében, hogy bármire képesek azért, hogy előbbre lépjünk a tabellán” – mondta lapunknak Vay, de már nem folytathatta, mert Glen Hanlon vezetőedző őt is behívta az öltözőbe.

Az egykori szlovák szövetségi kapitányon nem látszott különösebb érzelem, egyik asszisztense első reakciója viszont mindent elárult a felszabaduló feszültségről: a kispadról az öltözői folyosóra lépve – nem sejtve, hogy egy újságíró már ott várakozik – valószerűtlen tenorhangon „Yeah”-ozott párat, miközben félő volt, hogy ökölbe szorított keze szétpattan az erőtől...

Hanlon azonban visszafogottan értékelt. „Büszke vagyok a játékosaimra – jegyezte meg tömören a sajtótájékoztatón, majd a lelátói hangulatot dicsérte. – Remek volt az atmoszféra a stadionban, eddig itt és Nyitrán volt a legjobb.”

A kanadai szakember nemcsak a hat DVTK-drukkerre gondolt, akik tényleg végigszurkolták a meccset, hanem a hazai hívekre is, akik a rosszul alakuló eredmény ellenére sem hagytak fel a buzdítással.

Az érsekújváriak lábában még benne volt az egy nappal korábbi hosszabbításos meccs az U20-as válogatott ellen (4:3 rávezetések után), és az első két harmadot álmosan kezdték. Ezt a második húsz perc elején büntette meg a DVTK, gyors egymásutánban kapufa, gól, gól volt a sorminta. Amikor pedig Vas János a 34. percben 0:3-ra alakította az állást egy szép akcióval, már csak egy utánozhatatlan, sokat próbált lelátói érces hang bizakodott. „Egyenlíteni” – üvöltötte be többször is, mindhiába. A zöld-fehérek a szezonban másodszor nem tudtak gólt ütni.

A miértre Jerguš Bača, a hazaiak másodedzője próbált választ adni: „Nagyon jól szervezett ellenféllel játszottunk. Mezőnyfölényben voltunk, többet is lőttünk kapura (43:32), de a legnagyobb helyzetekből sem találtunk be.”

Bača az előírásoknak megfelelően nem kommentálta a bírók tevékenységét, védencei közül azonban többen is dühöngtek – a kétes ítéletek eléggé fölpaprikázták a végjátékot az egyébként békés meccsen. Chovan és a diósgyőri Harrison földharca félelmetes is lett volna – ha nincs az őket szétválasztani igyekvő, de kis kupacukról többször lecsusszannó, apró termetű vonalbíró...

Az érsekújváriak a szezon harmadik hazai veresége ellenére (korábban 2:4 Zvolen és 2:3 Košice) továbbra is harmadikok a tabellán, a DVTK viszont elmozdult az utolsó helyről, és két ponttal követi a tizedik gyetvaiakat.  

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?