Ismét lehet majd verseny közben tankolni

Párizs |

<p>Újra lehet majd üzemanyagot tölteni a Forma-1-es autókba futam közben a 2017-es világbajnoki idénytől.</p>

A döntés az úgynevezett stratégiai munkacsoport londoni ülésén született meg, amelyen a csapatok és a motorgyártók képviselőin kívül részt vett Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, valamint az F1 kereskedelmi jogait birtokoló Bernie Ecclestone is.

A verseny közbeni tankolás a 2010-es idénytől tilos. Az újra engedélyezés után is marad azonban megkötés, mert maximálják a felhasználható benzin mennyiségét. A tanácskozáson, amelynek célja az volt, hogy a jelenleginél látványosabbá és érdekesebbé váljon a Forma-1, határoztak arról is, hogy a következő idénytől a csapatok eldönthetik, melyik két gumikeveréket használják az egyes versenyhétvégéken a Pirelli négy szárazpályás abroncsa közül.

További módosítás, hogy 2017-től a konstruktőrök gyorsabb autókat tervezhetnek. Ebben segítheti őket az aerodinamikai szabályok változása, illetve az, hogy szélesebb gumikkal és súlycsökkentéssel számolhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?