Idén ismételhet Martoson a bajnok Ímely

Felvidéki Labdarúgó-bajnokság

Tizenöt ellenfél tehet arról, hogy ne a címvédő Ímely nyerje ma a VII. Felvidéki Labdarúgó-bajnokságot. 
 

Martoson másodszor lesz 16 tagú az országos döntő mezőnye, mely a tegnapi selejtező után vált véglegessé. Tizenhat csapat négy csoportba került a kispályás pontvadászat martosi selejtezőjébe. Mindegyik csoportból a két legjobb együttes és az összesből a két legjobb harmadik szerzett rajtjogot a mai fináléra. Köztük van a Nyitracsehi kivételével valamennyi eddigi bajnok, vagyis a háromszoros első Szepsi, amely csak egyetlen gólnyi különbséggel és második legjobb harmadikként fért be a döntőbe. A mezőnyben található a legelső győztes, az Udvard is. 
Nem vettek részt a martosi selejtezőben: Negyed, Garammikola és Királyfiakarcsa. Valamennyi mérkőzésüket játék nélkül 3:0-ra elvesztették.
Továbbjutók – A csoport: Udvard, Csallóköznádasd.
B csoport: Farnad, Léva.
C csoport: Naszvad, Sáró.
D csoport: YBS Dunaszerdahely, Zselíz.
Két legjobb harmadik: Debrőd, Szepsi.
Már korábban rajtjogot szerzett a 16-os döntőben a címvédő Ímely, Tornalja (a Femaro Ligából), Egyházasbást, Fülek, Sajóvölgye, Balogvölgye (Nógrád és Gömör régióból).
„Sokat töprengtünk azon, hogy hány csapatos legyen az országos döntő. Felmerült a 12 tagú mezőny is, de végül kitartottunk a tavalyi változat mellett – magyarázta lapunknak Sirgely Mátyás főszervező. – Szerettük volna, és így is lesz, hogy bajnokságunk minél több embert szólítson meg, a színvonal-növekedés ne a játékosok kárára történjen. A kevesebb csapatnál hiányzott volna a hangulat, nem játszottak volna eleget a résztvevők, mindenképpen a játékosoknak kedvez ez a modell. Számunkra a legjobb forgatókönyv.” A tegnapi martosi selejtező tényei a Hírkosárban.

Érdekes

FELVIDÉKI BAJNOKSÁG, MARTOSI JELEJTEZŐ

A csoport: Udvard–Negyed 3:0, Negyed–Csallóköznádasd 0:3, Udvard–Martos (Esterházy Akadémia) 3:0, Csallóköznádasd–Udvard 0:5, Martos (EA)–Csallóköznádasd 1:2, Negyed–Martos (EA) 0:3. Sorrend: 1. Udvard 9, 2. Csallóköznádasd 6, 3. Martos 3, 4. Negyed 0.
B csoport: Léva–Farnad 1:1, Farnad–Debrőd 3:0, Léva–Garammikola 3:0, Debrőd–Léva 2:2, Gamarammikola–Debrőd 0:3, Farnad–Garammikola 3:0. Sorrend: 1. Farnad 7, 2. Léva 5, 3. Debrőd 4, 4. Garammikola 0.
C csoport: Naszvad–Sáró 5:3, Sáró–Szepsi 2:0, Naszvad– Ipolypásztó 4:0, Szepsi–Naszvad 2:3, Ipolypásztó–Szepsi 0:5, Sáró–Ipolypásztó 5:2. Sorrend: 1. Naszvad 9, 2. Sáró 6, 3. Szepsi 3, 4. Ipolypásztó 0.
D csoport: YBS Dunaszerdahely–Zselíz 2:0, Zselíz–Királyfiakarcsa 3:0, YBS Dunaszerdahely–Péder 5:0, Királyfiakarcsa–YBS Dunaszerdahely 0:3, Péder–Királyfiakarcsa 3:0, Zselíz–Péder 5:0. Sorrrend: 1. YBS Dunaszerdahely 9, 2. Zselíz 6, 3. Péder 3, 4. Királyfiakarcsa 0.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?