Idegenben ismét döntetlent játszott a Veszprém

Plock |

<p>A Telekom Veszprém 28-28-as döntetlent játszott szombaton a lengyel Wisla Plock otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.</p>

       Férfi kézilabda BL, 3. forduló, A csoport:Wisla Plock (lengyel)-Telekom Veszprém 28-28 (13-14)---------------------------------------------------- A magyar bajnokcsapatból Nagy László, Iváncsik Gergő, Gulyás Péter, Ivan Sliskovic és Cristian Ugalde is hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére jól kezdte az idegenbeli találkozót, bár nem tudta tartóssá tenni előnyét, a lengyelek rendre egyenlítettek, illetve alkalmanként a vezetést is átvették.   
Egyik csapat sem jeleskedett védekezésben, így viszonylag könnyen estek a gólok. A hazaiak 4-6, a vendégek pedig 12-10 után voltak sorozatban háromszor eredményesek, a szünetben pedig egy góllal vezetett a Veszprém.   
A második felvonás elején kétgólos hátrányból fordított a Plock (17-15), de ekkor sem tudott meglépni, sőt 24-23-nál vezetett utoljára. A hajrában védekezésben és támadásban is hatékonyabbá vált a vendégcsapat, ennek köszönhetően két és fél perccel a vége előtt már úgy tűnt, szoros küzdelemben győzni fog, ám ekkor a Plock kihasználta ellenfele figyelmetlenségeit és ismét egyenlített.   
Tíz másodperc volt hátra, amikor a Veszprém büntetőhöz jutott, de Corrales kapus lábbal hárította Momir Ilic hétméteresét, így a magyar együttes kezéből ugyanúgy a végjátékban csúszott ki a győzelem, ahogyan a tavaszi BL-döntőben, illetve az idei kiírás első fordulójában, a német Flensburg-Handewitt otthonában.   
A hazaiaknál a horvát Sime Ivic, a vendégeknél pedig az izlandi Aron Palmarsson egyaránt nyolc gólt szerzett, ezzel ők lettek a legeredményesebbek a mezőnyben.     A csoport további programja és eredményei:    később:Schaffhausen (svájci)-Paris Saint-Germain (francia) 16.30    vasárnap játsszák:Bjerringbro-Silkeborg (dán) - THW Kiel (német) 16.50    szerdán játszották:Flensburg-Handewitt (német) - Barcelona (spanyol) 27-28 (11-13)     B csoport:    később:Kristianstad (svéd)-PPD Zagreb (horvát) 18.15Meskov Breszt (fehérorosz) - Rhein-Neckar Löwen (német) 17.30    vasárnap játsszák:MOL-Pick Szeged - Kielce (lengyel) 17.00Celje (szlovén)-Vardar Szkopje (macedón) 18.30 Az eperjesiek a 3. fordulóban  33:27-re kikaptak a spanyol La Riojától.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?