Zlatan Ibrahimovic visszatér a svéd labdarúgó-válogatottba, amelyben már a márciusi világbajnoki selejtezőkön pályára lép – írta az Expressen című lap szombati száma Janne Andersson szövetségi kapitányra hivatkozva.
Ibrahimovic márciusban visszatér a svéd válogatottba
A szakvezető a hónap közepére ígérte a kerethirdetést, és bár konkrét bejelentést nem tett, sejtetni engedte, hogy az AC Milan 39 éves csatára öt év szünet után ismét magára ölti a nemzeti együttes szerelését.
„Zlatan nem mondott nemet a találkozónkon. Jót beszélgettünk, még folytatódik a párbeszédünk, és hogy mi kerekedik ki ebből, mindenki megtudhatja március 16-án, amikor a névsor nyilvánosságra kerül” – nyilatkozta sokat sejtetően Andersson.
A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatát a svéd válogatott hazai pályán, Georgia ellen kezdi március 25-én, majd Koszovóban szerepel három nappal később. A hónap utolsó napjára egy barátságos meccs jut, amelyen az észt válogatott lesz az ellenfél.
A sokadik virágzását élő Ibrahimovic az olasz bajnokság jelenlegi szezonjában 14 mérkőzésen 14 gólt szerzett milánói klubcsapatában. A svéd válogatottban 2016-ig 116 mérkőzést játszott és 62-szer volt eredményes. Ezzel ő a nemzeti csapat történetének gólkirálya. Szülőhazájában 11 alkalommal választották meg az év legjobb futballistájának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.