Zlatan Ibrahimovic
Ibrahimovic kis híján a Napolihoz igazolt a Milan helyett
Nem sokon múlt, hogy Zlatan Ibrahimovic 2019-ben a Napoli labdarúgócsapatához igazoljon az AC Milan helyett.
A 40 éves svéd csatár a Corriere della Serának adott interjújában felidézte, megnézte a Diego Maradonáról szóló dokumentumfilmet, és eldöntötte, Nápolyba igazol azért, hogy megcsinálja azt, amit az azóta elhunyt argentin legenda, aki 1987-ben és 1990-ben is bajnoki címre vezette az együttest.
"Már mindenben megállapodtunk a Napolival, de Aurelio De Laurentiis tulajdonos kirúgta Carlo Ancelottit. Ekkor én megkérdeztem az ügynökömet, Mino Raiolát, melyik a legrosszabb formában lévő csapat, amelyiken segíteni tudnék, ő pedig azt mondta, hogy a Milan tegnap 5-0-ra kapott ki az Atalantától, szóval döntöttem" - mondta Ibrahimovic, aki először 2010 és 2012 között játszott a piros-feketéknél, majd 2019 januárjában lett úja a klub alkalmazottja. A Milanban összesen 143 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 89 gólt szerzett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.