Sport

Hodosra jön a Celldömölk

Hodos | Csoportbeli második helye után ma (kezdés. 17.00) a negyeddöntő első összecsapásán lép asztalhoz a hodosi férficsapat az asztalitenisz Szuperligában.
J. Mészáros Károly

2019. január 21. 21:00

Már javában zajlanak a női extraliga küzdelmei (Shutterstock-felvétel)

A helyi kultúrházban a magyar Celldömölk lesz a csallóközi csapat vendége. A korábbi kiírások során a közép-európai sorozatban az elődöntőben vagy a döntőben szokott találkozni a két együttes, idén korábban hozta őket össze a sors. „Teljes felállásban, vagyis Samuel Novotával, Zoltán Lelkešsel és Štefan Pekóval vállalhatjuk a játékot, múlt héten két sima extraligás sikerrel hangoltunk a kupára – mondta érdeklődésünkre lapunknak Jozef Kmeť hodosi klubelnök. – Kiegyensúlyozott csatát várunk, egy picit a Celldömölk az esélyesebb a Fazekas Péter, Kriston Dániel és Szita Márton trióval. Otthon és az egy héttel későbbi visszavágón is szoros mérkőzésre számítunk. Formában van csapatunk, ezt kell kamatoztatnunk a játékban is.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Percről percre: országszerte tüntetnek a Kuciak-gyilkosság évfordulóján

Kiska: Az Alkotmánybíróság az ország legfontosabb és legbefolyásosabb intézménye

A hasznos mikroorganizmusok szerepe egészségünk megőrzésében

Egy apa harca az igazságért

Galántán elmarad
 az U13-as teremtorna

Frissítve

A NAKA Alsóhatáron - gyilkosság gyanúja miatt őrizetben a polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?