Helycserére készülnek?

Losonctamási. A III. liga közép-szlovákiai csoportjában játszó losonctamásiak a 2002/2003-as bajnoki évfolyamban a tabella negyedik helyén értek célba. Ennek ellenére az új idényben már nem találkoztunk Tomášovce nevével a tizenhatfős mezőnyben.

Losonctamási. A III. liga közép-szlovákiai csoportjában játszó losonctamásiak a 2002/2003-as bajnoki évfolyamban a tabella negyedik helyén értek célba. Ennek ellenére az új idényben már nem találkoztunk Tomášovce nevével a tizenhatfős mezőnyben. A csapatot támogató szponzorok zöme visszakozott, a fojtogató pénzhiánnyal küzdő nógrádiak jobb híján a nyári holtidényben helyet cseréltek a negyedik ligás zólyomiakkal. A borúlátók arra számítottak, hogy az új idényben tovább folytatódik a nógrádiak mélyrepülése. Szerencsére másként alakultak a dolgok. A Slovan kollektívája, ezúttal ugyan Zvolen név alatt, néhány hét leforgása alatt megújhódott. Ebben nagy szerepet játszott az a tény is, hogy a losonctamásiak fő szponzora, akit Vladimír Halaj képvisel, mindent megtett a megfelő anyagi háttér biztosítása érdekében.

Nyögvenyelős kezdés után egyre jobb eredményeket produkáltak, a kálnóiaktól elszenvedett vereség után már senki sem tudta legyőzni az új vezetőedző, a losonci Róbert Motoška tanítványait. Eredményes szereplésüknek köszönhetően a losoctamásiak 39 ponttal a IV. liga déli csoportjában az élen telelnek. „Még csak féltávnál tartunk. Ma még korainak tűnik feljutásról beszélni. Majd meglátjuk” – hallatta hangját az óvatos duhaj Vladimír Halaj. Az őszi szezonban látottak alapján azonban még a legnagyobb riválisaik is elismerték, az őszi listavezető egy emelettel feljebb is méltó szerepet játszana. „Napjaink labdarúgása kerületi szinten is sok pénzt igényel. Úgy tartom, kár lenne eladásokkal, eligazolásokkal gyengíteni a kollektívát. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy együtt maradjon a csapat. Ha lehetőségeink megengedik, akkor néhány poszton erősíteni is fogunk” – tudtuk meg Vladimír Halajtól.

Amennyiben a losonctamásiak a folytatásra is képesek lesznek átmenteni őszi formájukat, s a zólyomiak továbbra is harmatgyengén szerepelnének, akkor még az sem kizárt, hogy egy év eltelte után egy osztályban találkozna a két csapat. Most már csak az a kérdés, a harmadik, vagy a negyedik ligában. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?