Hazai siker a zselízi kispályás tornán

régiófoci

Ismét, már sokadszorra a zselíziek nyerték a Lévai járás csemadokos focicsapatainak tornáját. A vendéglátók mindemellett a legjobb kapus és a legeredményesebb góllövő díját is bezsebelték.

A kispályás focigálán a házigazdákon kívül a farnadiak, az ipolypásztóiak, a zsemlériek és a nemesboriak vettek részt. A tornagyőztes rögtön az elején érzékeltette, hogy ki az úr a pályán, ugyanis 9:0 arányban lepipálta az ipolypásztóiakat, később pedig a nemesboriak hálóját 12 góllal tömte ki. Nem kímélte a többi ellenfelét sem, csak az ezüstérmes farnadiaknak sikerült őket viszonylag megszorongatni. A Garam menti kisváros csapata végül is pontveszteség nélkül állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Ki kell viszont emelni, hogy soraiban két III. és öt V. ligás labdarúgó is szerepelt. A farnadiak sem vallottak szégyent, akik a zselíziek elleni botláson kívül valamennyi párharcból győztesen kerültek ki.

Közben a helyi magyar tannyelvű alapiskola udvarában található, immár felújított városi sportcsarnokban az öregfiúk csatároztak. A Csemadok városi alapszervezete a területi választmány válogatottját látta vendégül. A hazaiaknál Kepka Márk, Jankus Zsolt, Köpöncei Péter, Sárai András, Csonka Ákos és Csenger Tibor személyében ismerős arcokat fedeztünk fel. „Kevés szabadidőm jelentős részét sportolással töltöm. Leginkább kerékpározom, de a röplabdázást is kedvelem. Az utóbb említett sportág gyakorlására az elmúlt időszakban a járványügyi korlátozások miatt sajnos nemigen volt lehetőség. Focimeccseken évente két-három alkalommal lépek pályára, általában települési rendezvények során” – árulta el Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke.

A rangos esemény legidősebb labdarúgói közé az ipolypásztói, 67 esztendős Pető Lajos és a bakai származású, 64 éves Csánó Zoltán tartoztak.

"Tartottam attól, hogy erőnlétileg nyögvenyelősen bírjuk ki a 2x20 percet, ám közkívánatra megdupláztuk a játékidőt, így 80 percet játszottunk. Ismét bebizonyosodott, hogy a focinak közösségformáló szerepe van, és tömegeket képes megmozgatni” – állapította meg Duba Ernő főszervező, a Csemadok Lévai Területi Választmányának titkára. 

Érdekes

CSEMADOK-TORNA, Zselíz

Nemesbori–Farnad 3:4; Ipolypásztó–Zselíz 0:9; Zsemlér–Nemesbori 7:4; Farnad–Zselíz 3:4; Ipolypásztó–Zsemlér 4:2; Zselíz–Nemesbori 12:2; Farnad–Zsemlér 4:0; Ipolypásztó–Nemesbori 6:3; Zsemlér–Zselíz 1:4; Farnad–Ipolypásztó 6:3. 
A végeredmény: 1. Zselíz, 2. Farnad, 3. Ipolypásztó, 4. Zsemlér, 5. Nemesbori. 

Díjazottak – legjobb kapus: Csenger Zsolt (Zselíz), legeredményesebb góllövő: Szokol Róbert (Zselíz), 10 góllal. 

Öregfiúk mérkőzései: Csemadok Zselíz–Csemadok területi válogatott 7:4, ill. 3:4, legjobb góllövők: Sulka Zoltán (4 gól), ill. Duba Péter (5).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?