Határtalan futsaltorna Dunaszerdahelyen

futsal illusztráció

A dunaszerdahelyi Sportgimnázium a Határtalanul Sportbarátság elnevezésű projekt keretein belül pénteken nemzetközi futsaltornát rendez. 

A megmérettetésre hat csapat érkezik, a Sportgimnáziumon kívül ott lesz a szintén dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola, a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia. Magyarországról Veszprémből, Győrből és Békésről érkeznek csapatok. A veszprémi Noszlopy Gimnáziumból már ma megérkeznek a diákok, hogy délután a MOL Akadémián egy futballmérkőzést játszanak a Sportgimnázium tanulóival. Csütörtökön a veszprémi diákok megnéznek egy magyar tanítási órát a gimnáziumban, majd játékos kvízekkel teszik próbára tudásukat a tanulók, és végül ellátogatnak Pozsonyba, ahol megnézik a főváros nevezetességeit, visszafelé pedig a bősi vízerőműt tekintik meg. Pénteken reggel 10 órától megkezdődik a futsaltorna, amelynek várhatóan kettőkor lesz vége. Utána a gyerekeket elkalauzolják a DAC stadionjába, ahol Kalmár Zsolttal, a DAC játékosával is beszélgethetnek. Szombaton pedig a helyszínen tekintik meg a DAC–Trenčín mérkőzést. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?