Három meccs – egy gól

Pozsony. A futballban mindenkor érvényes alapigazság, hogy az új edzővel mindig nyer a csapat. Miroslav Svoboda eddig három mérkőzésen ült a Slovan kispadján, s a mérlege: FC Košice 2:0, Púchov 1:1, Trenčín 2:0.

Pozsony. A futballban mindenkor érvényes alapigazság, hogy az új edzővel mindig nyer a csapat. Miroslav Svoboda eddig három mérkőzésen ült a Slovan kispadján, s a mérlege: FC Košice 2:0, Púchov 1:1, Trenčín 2:0. Szinte minden meccs után dicséri a „sajátjait”, azokat, akiket a B-csapatból hozott magával, a „nagyok” közé. Ők alkotják a védelmet, s ahogy tudjuk, sikerrel. „Elsősorban annak örülök, hogy három találkozón egy gólt kaptunk. Pedig teljesen új összetételű a fiatalokból álló védelmünk. Tudom, nem futballoznak hiba nélkül, de lelkesek, harcosak és fegyelmezettek. Ez korábban nem nagyon volt jellemző a hátvédekre. Nem mondok semmi újat azzal, hogy amely csapat tagjai akarati tulajdonságokban a maximumot nyújtják, azok sokra vihetik a Szuperligában. A bajnokság már ilyen...”

Csak azért javultak volna a Slovan eredményei, mert jobb a védekezése? A tréner nem ilyen egyszerűen látja a dolgokat: „Természetesen aki nem kap gólt, nem veszíthet – mondta Herrera. Változtatnom kellett az edzéseken is. Nem vagyok híve annak, hogy bajnokság közben űzzem, hajtsam a fiúkat a tréningeken. Ezen lazítottunk, nagy súlyt fektetünk a regenerációra.”

Hogy visszakerülnek-e a kezdőcsapatba azok, akik most a kispadon ülnek? Pecko, N. Hrnčár, Nečas, Palčík... „Már korábban mondtam, fel kellett frissíteni az együttest, egyesek elkényelmesedtek. Egyelőre fut a szekér, bár a játék még igencsak döcög. Most azonban az eredmények a fontosak, mert a sikertelenségek kikezdik az emberek pszichikáját.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?