Harminchármas rajtszámmal

<p>Szlovákiai bajnok és kupagyőztes, megnyerte a Lumarkt-serleget és az MX Tourt. Vincze Dóka Krisztián KTM SC 65-ös gépével korábban az első harminc között végzett a dániai, németországi és csehországi Eb-n, huszonkilencedik volt a belgiumi vb-n. Idén azonban a sérülések kísértik. &nbsp;</p>

Nyolcéves korában lett a sportág megszállottja, a Zselízhez közeli Tergenyén próbálta ki motorját először, az akkor még vadonatúj Sando motokrosszpályán. Legnagyobb segítője, edzője, menedzsere és egyben példaképe nagypapája, Dóka Lajos, aki hajdanán kétszeres Formula Easter bajnok volt Szlovákiában.Krisztián Köbölkúton találkozott először Németh Kornél edzővel, aki egykoron kilencszeres magyar motokrosszbajnok volt, ő volt az egyetlen magyar versenyző, aki képviselhette hazáját a világbajnoki futamokon. „Van valami lenyűgöző ebben a fiúban, érdemes vele foglalkozni. Rendszeres munkavégzéssel, kellő szakismeretekkel és odafigyeléssel nagyon sokra viheti még” – állapította meg négy évvel ezelőtt a komoly tekintélynek örvendő balatonszemesi tréner. És igaza lett. Krisztián évente több mint húsz futamon vesz részt, és nagyapja kíséretében járja a világot. „A versenyeken a harminchármas rajtszámmal indulok, ugyanis nagyapám, öcsém és jómagam is harmadikán születtünk. Kezdetben jóformán valamennyi versenybe beneveztem, ezzel szemben ma már válogatok a meghívások közül. Ha az ember mindenhol ott akar lenni, felőrlődik idegileg és egyéb módon is, ami végül az eredményekben is megmutatkozik. Ebből kiindulva általában csak a hazai futamokra fókuszálok” – árulta el Krisztián. Az ifjú versenyzőnek alig akad ideje hódolni további két kedvtelésének, a focinak és a karaténak. Heti négy alkalommal jár motoros edzésre Tergenyére, Nánára, Esztergomba és Köbölkútra, mindemellett Balatonszemesen is gyakran megfordul. Példaképe a holland Jeffrey Herlings, az amerikai James Stewart és az olasz Tony Cairoli. Amikor tapintatosan megjegyzem, hogy Herlings tavaly súlyos combtörést szenvedett, Krisztián elárulja, hogy az elején ő is megtapasztalt néhány zuhanást, ám a versenyeken nincs benne szorongás. Tavasztól újabb megmérettetések vártak rá, a sors azonban könyörtelenül közbeszólt. „Április elején együtt edzettem a lengyel korosztályos válogatottal Köbölkúton, ahol megsérültem. Egy hónappal később Ajkán indultam egy futamon, ott is nagyot buktam, és kulcscsonttörést szenvedtem. Műtét következett. Remélem, rövidesen ismét edzhetek, augusztusban pedig már szeretnék versenyezni. Sajnos a kényszerpihenő miatt kimaradt négy Európa-bajnoki futam” – sajnálkozott a tehetséges tini. Nagyapja, Dóka Lajos a motokrossz világába kalauzol. „Drága és időrabló mulatság! A gépek karbantartása, az üzemanyag, az edzésekre és a futamokra való utazás komoly költségeket emészt fel. Akad ugyan néhány önzetlen támogató, de rangosabb eredmények eléréséhez mindez kevés. Mivel unokám betöltötte a tizenkettedik életévét, az idén már nyolcvanöt köbcentis motorral köteles versenyezni. Külön örülök annak, hogy a szövetség továbbra is számol Krisztiánnal a válogatottban.” Ábel Gábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?